Az útszéléről dobálta a kocsiban ülő fiát egy férfi

Vágólapra másolva!
Egy annavölgyi férfi összeveszett a fiával, mert az részegen vezetett. A fiú ezek után sem adta oda kulcsot az apjának, hanem visszaült a kocsiba. Az egyik úton többször elhaladt, az apja ott, az útszéléről sörösüveggel és egy székkel is megdobta a kocsit.
Vágólapra másolva!

A férfi 2017 júniusában egy annavölgyi szórakozóhelyen italozott, majd összeveszett a fiával, mert az részegen vezetett oda, és később is volán mögé akart ülni. Arra kérte a fiát, hogy adja oda neki a kulcsot, de ezt nem tette meg, hanem visszaült a kocsiba, és többször elhajtott az annavölgyi útszakaszon.

Az apa az útszéléről sörösüveggel és egy fa székkel dobta meg a kocsit. Ettől betört a szélvédője, a fia nem látott ki rendesen a kocsiból. Ennek ellenére sem állt meg, hanem tovább hajtott, később pedig balesetet okozott.

A bíróság első fokon közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt 90 nap elzárásra és 600.000 forint pénzbüntetésre ítélte az apát. Az ítélet ellen az ügyészség súlyosbításért, míg a férfi és a védője teljeskörűen fellebbezett – írja a Tatabányai Törvényszék.