Három hónappal hosszabbítaná meg az ügyészség a letartóztatását annak a két férfinak, akik tavaly nyártól árultak kokaint és metamfetamint Tatabányán.

2020 augusztusától, az egyik férfi heti rendszerességgel hozott be kábítószert Szlovákiából, Magyarországra. A becsempészett kokaint és metamfetamint a férfi haszonnal tovább adta, több embernek, köztük egy másik férfinek, aki napi rendszerességgel árulta azt a saját lakásában, a fogyasztóinak. A nyomozók a férfi lakásán jelentős mennyiségű 157,6 gramm kokaint és 120, 7 gramm metafetamint, és egy digitális mérleget foglaltak le. A Szlovákiából behozó férfitól pedig 42 gramm kokaint és több tízmillió forint készpénzt foglaltak le a rendőrök. A két férfit kábítószer-kereskedelem miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd május 17-én egy hónapra letartóztatták őket. Az ügyészség most

a két férfi letartóztatásának három hónapos meghosszabbítását javasolja a bíróságnak,

mivel velük szemben továbbra is fennáll a bűnismétlés, a bizonyítás megnehezítésének és a szökés, elrejtőzés veszélye.