Hagyományteremtő hajós felvonulás volt szombaton a Dunnakanyarban. A rendezvény előtt tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, többtucatnyi hajó vonul végig a Dunán.

Rétvári Bence az MTI-hez eljuttatott hangfelvétel szerint azt mondta, a Mahart, az Aktív Dunakanyar és a Dunakanyari Védegylet Alapítvány által szervezett rendezvényen egy hadihajó is részt vesz. 
Azért tudjuk ezt itt ma megtartani, mert Magyarországon az oltásoknak köszönhetően a járványhelyzet hamarabb ért véget, mint a legtöbb európai országban. Magyarországon gyorsabbak voltak az oltások, a gyorsabb oltások pedig hamarabbi nyitást, hamarabbi szabadságot jelentenek  - emelte ki az államtitkár. Szólt arról is, a mostani eseményt a jövőben a dunakanyari szezon nyitó rendezvényének szánják, és a mostani időponthoz képest korábban szeretnék megtartani. Közölte azt is, 

a Mahart dunakanyari hajójárataira tavaly 120 ezer ember váltott jegyet. 

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkáraForrás: MTI/Mónus Márton

Idén öt körjárattal és meghosszabbított menetrenddel várják az érdeklődőket. Hozzátette, a Dunakanyarban akkor is sűrítették a járatokat, amikor Budapest "hiperpasszív" főpolgármestere "felszámolta" a Budapesti Közlekedési Központ hajójáratait.

Völner Pál fideszes országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára azt mondta: a Mahart nemcsak a budapesti hajózást mentette meg, de olyan akciói is vannak, mint például az egészségügyi dolgozókat célzó kedvezményes járatok. Azt gondolom, hogy ha az ilyen dolgokra koncentrálunk, akkor nem a hiperpasszivítás a jövő, hanem a cselekvő Magyarország  - fogalmazott Völner Pál.

A Mahart, az Aktív Dunakanyar és a Dunakanyari Védegylet Alapítvány hagyományteremtő hajós felvonulása a Duna Szob és Verőce közötti szakaszán 2021. június 12-énForrás: MTI/Mónus Márton

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, abban bíznak, hogy a Dunakanyar legalább olyan népszerű turisztikai célponttá válik, mint a Balaton. Hozzátette, céljuk az, hogy megmutassák a körjáratokkal a Dunakanyarban található 72 település szépségét.