Van, aki szerint, ha nem állítják vissza a virágágyást, a budapestieknek tiltakozniuk kell. A legtöbben csak remélik, hogy viszontlátják még az ikonikus virágágyást.

Az ikonikus virágágyást aszfalttal borították le, helyén sárgával felfestett bicikliút áll most: a budapestiek legnagyobb szomorúságára. A kör alakú ágyás története régre nyúlik vissza, és szimbolikus is - írja a Ripost.

Clark Ádám térFotó: Csudai Sándor - Origo

A Clark Ádám téren található körforgalmat 1949-ben alakították ki, miután elbontották a helyén álló Budai Takarékpénztár, Ybl Miklós által tervezett épületét.1956-ban tank állt a Clark Ádám tér virágágyásának közepén. Majd úgy ültették be virággal, hogy kiadja a kommunista jelképet: az ötágú vörös csillagot.

1989. szeptember 22-én aztán megszüntették a virágokból formált ötágú vörös csillagot, és kör alakúvá rendezték át a Clark Ádám téren a virágágyást, amely  azóta is az ország legismertebb és legtöbb fotón szereplő virágágyása lett. 

Azt már kevesebben tudják, hogy a Lánchíd szíve is a Clark Ádám tér alatt rejtőzik. Itt található a híd feszítőkamrája, a lehorgonyzó kamra. Ide csapóajtón át lehet lejutni.  A kőoroszlánoknál alábukó láncköteg itt végződik 40 méter vastag betonba ágyazva. A karbantartás idején egy meglehetősen szűk odúban kell végigkúszniuk a szakembereknek a láncok mentén. A vasszerkezet 1914-ben, a felújítást követően került ide, maga a kamra már a kezdetektől itt van. Az 1848–49-es szabadságharc idején az osztrákok fel akarták robbantani, hogy megakadályozzák a magyar átkelést, de Clark Ádám elárasztotta a termet. Felülről közel 1000 tonna ellensúly feszíti a lánckötegeket. Remélhetőleg nem sérül meg a híd felújítása közben.

A budapestiek nem véletlenül szomorúak most. Ez egy ikonikus terület, 40-50 éve itt áll, a legtöbb fotón is szerepel. Én remélem, hogy visszaállítják, de ha nem, akkor tiltakoznunk kell - mondta egy budapesti hölgy.

Egy, az Alagút felett lakó pár a Ripostnak azt mondta, ők pont a virágágyásra láttak rá, és most úgy érzik, mintha megszüntették volna a kertjüket. 

Akad, aki nemes egyszerűséggel csak annyit mond: inkább virágágyás, mint kerékpárút!