Napokon keresztül zsarolt, és fenyegett egy 13 éves kislányt egy férfi. Azt mondta neki, ha nem kap tőle meztelen fotókat, akkor a korábban a lánytól kapott fotót felteszi szexuális társkereső, illetve pedofil oldalra. Azt is mondta, hogy a kislányt ezután szexuálisan fogják zaklatni. Volt 14 és 17 éves áldozata is. Tőlük is csalt ki fotókat.

Az ügyben ma előkészítő tárgyalást tartottak, ahol a férfi mindent beismert. Ezt egyébként a bíróság enyhítőkörülménynek tekintette, ahogy azt is, hogy a most 18 éves férfi, azóta is tanul – mondta el az Origonak a Debreceni Járásbíróság szóvivője.

Dobó Dénes hozzátette, hogy azt azonban súlyosbító körülménynek vették, hogy az utóbbi időben elszaporodtak a hasonló bűncselekmények. vagyis, amikor fiatal lányoktól szereznek meg hasonló módón kompromittáló fotókat.

Itt is ez történt, az akkor 17 éves férfi három éve egy internetes csevegő alkalmazáson

keresztül került kapcsolatba három kislánnyal.

képünk illusztrációForrás: Dreamstime

A beszélgetés közben fotókat küldtek egymásnak.

Az egyik kislány egy olyan fotót is elküldött, amin még csak 14 éves, és azon szinte meztelen.

A fotó, ahogy a bíróság fogalmaz, a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan anemi vágy felkeltésére alkalmas módon ábrázoló.  

A férfi nem sokkal később egy másik fiatal, 17 éves lánnyal is megismerkedett ugyanígy. Tőle több fotót, és videót is kapott, amelyeken a lány bugyiban, vagy teljesen meztelenül van.

Egy évvel később, az akkor már nagykorú férfi, egy 13 éves kislánnyal kezdett el beszélgetni.

Ő először csak az arcáról küldött fotót, később azonban már a intim testrészéről is. A férfi ezután teljesen meztelen képet kért a kislánytól. Aztán azzal fenyegette, ha nem kapja meg, és a kislány nem fogad szót neki, akkor a kislány által korábban küldött és lementett képeket feltölti pornográf éspedofil tartalmú internetes társkereső oldalakra, ami után a kislányt szexuálisan zaklatni fogják.

A kislány úgy megijedt, hogy ezután több meztelen fotót is küldött magáról.

A férfit most két év felfüggesztett börtönre ítélték.