Elfogadta az Országgyűlés a törvényjavaslatot, keményen lecsapnak a pedofilokra

Pedofil tárgyalás
Vágólapra másolva!
Elfogadta az Országgyűlés kedden a pedofilellenes jogszabálycsomagot. A Fidesz törvényjavaslata szerint a pedofil bűnözők nyilvántartására létrehoznak egy bárki számára elérhető adatbázist, és szigorítják a Büntető Törvénykönyv vonatkozó részeit. A baloldal nemet mondott az újraindításra.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés elfogadta a pedofilellenes törvénycsomagot. A javaslatot 157 igen, egy nem szavazattal fogadták el. Az MSZP, az LMP, a DK és Párbeszéd a pedofilok oldalára állt.

Ezért kellett módosítani a szabályokon

Az elmúlt években többször felháborodást keltett, hogy a bíróságok nem egyszer kifejezetten enyhe ítéleteket hoztak a pedofil ügyekben. A Fidesz-frakció ezért egy átfogó törvényjavaslatot készített elő, amelyet Kocsis Máté frakcióvezető nyújtott be a parlamentben.

- fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője. Ezzel kezdetét vette a munka, amelynek célja a gyerekek szexuális kihasználása elleni keményebb fellépés volt.

Még súlyosabb büntetés várhat a pedofilokra Fotó: Polyák Attila - Origo

Az elfogadott törvény alapján

  • a korábbi ígéreteknek megfelelően létrejön egy név szerint kereshető pedofil nyilvántartás;
  • szigorodnak a Büntető Törvénykönyv vonatkozó részei. Ennek fontos eleme, hogy a gyermekek molesztálásáért az eddiginél súlyosabb büntetés jár. Új minősített esetek lesznek, ha a pedofil bűncselekményt 12 év alattival szemben, vagy hivatalos személyként követik el, sanyargatást vagy erőszakot alkalmazva, illetve ha különös visszaesőként követik el;
  • bizonyos munkahelyekről kitiltják a pedofilokat;
  • nem lehet enyhe büntetéssel és minősített esetekben feltételes szabadságra bocsátással megúszni ezeket a típusú bűncselekményeket;
  • a legsúlyosabb pedofil bűncselekmények pedig nem évülnek el, és kitolódik az elévülés kezdete.

Még több védelem a gyermeknek

A most elfogadott törvényt kiegészül azzal, hogy hogy az iskolai szexuális felvilágosítás nem irányulhat a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.

A módosítás célja még, hogy

gyermekeknek szexuális felvilágosító foglalkozásokat az intézmény pedagógusain kívül csak olyan személyek, szervezetek tarthassanak, amelyek szerepelnek egy hivatalos, folyamatosan frissülő nyilvántartásban.

Ennek részletszabályait az emberi erőforrások minisztere dolgozza ki rendeletben.

A javaslat a szabályok megsértésére szabálysértési felelősséget ró mind az intézményvezetőre, mind a foglalkozást tartóra.

Azt is rögzíti az elfogadott törvény, hogy tizennyolc év alatti fiatal számára tilos elérhetővé tenni pornográf tartalmakat, a szexualitás öncélú bemutatását valamint olyat, ami a születési nemnek megfelelő önazonosságtól eltérést, annak megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsíti. Ugyanez a szabály vonatkozik a reklámokra is.

A jövőben a tévék is csak tizennyolc év felettieknek ajánlhatják az ilyen tartamú filmeket, műsorokat, a Médiatanács pedig köteles lesz kérni azon tagállam intézkedését, amelynek joghatósága alá tartozik a szabályt megsértő médiaszolgáltató.