Gyurcsányné is fotóztatta magát, hogy mutassa, érdekli a foci-Eb, majd távozott a himnusz alatt

Dobrev Klára
Vágólapra másolva!
Miközben a baloldali politikusok az elmúlt években folyamatosan támadták a magyar kormány sportpolitikáját, addig most a hazai labdarúgó Európa-bajnokságon a lelátón fotóztatják magukat. Karácsony Gergely korábban azt mondta, nem ért a focihoz és több stadiont sem akar, mégis kint volt kedden a lelátón. Fekete-Győr András korábban válogatott szidalmakkal illette a magyar labdarúgást, mégis elment a mérkőzésre. A baloldal - érezve a magyar emberek sportszeretetét - megpróbálja elfeledtetni, hogy egyébként, úgymond hétköznapokon, hogy szidja mindig a futballt. A trükk azonban jól láthatóan nem jött be.
Vágólapra másolva!

"A kormány által kiküldött vakcinaigazolvány életveszélyes" – írta még április 10-i bejegyzésében Szabó Tímea, a foci Eb-vel kapcsolatban. A Párbeszéd társelnöke (Karácsony Gergely párttársa) a koronavírussal riogatta az embereket, lényegében egy egész stadion megfertőződhet szerinte...

Mindezek ellenére úgy tűnik, Karácsony Gergely nem hallgatott a társelnökére, mivel részt vett a június 15-i Magyarország-Portugália mérkőzésen. Minderről képet is feltöltött a közösségi oldalára.

Forrás: Karácsony Gergely/Facebook

Karácsony részvétele azért is mulatságos, mert a Puskás Stadion 2019-es novemberi megnyitójára még nem ment el. Mindezek mellett korábban az Origo azon kérdésére, mit vár a magyar labdarúgó-válogatottól az Európa-bajnokságon,

Baranyi Krisztinához fordult, aki súgott neki valamit, majd azt válaszolta kínosan, zavarában, amit szövetségese mondott neki. Karácsony ezután, az Origo riporterének azt is elmondta, hogy nem ért a focihoz.

Karácsony korábban azt mondta a kormányzati sportpolitikáról: felesleges presztízsberuházás, kidobott százmilliárdok, nem kell több stadion, stadionok helyett zöld program. Az is érdekes Karácsony megjelenésében, hogy a hazai olimpiai álmot megakadályozó Momentum egyik képviselőjével, Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettessel volt közösen a stadionban.

Karácsony korábbi posztjai arról, hogyan támadta a kormányzati sportpolitikát és beruházásokat Forrás: balfakenews

Karácsony lépése nem nyerte el a kommentelők tetszését sem. Többen felhozták a korábbi nyilatkozatait, és szembesítették vele.

Forrás: Origo

Egy másik hozzászóló a stadionépítést bíráló baloldali megszólalásokat elevenítette fel.

Forrás: Origo

A képmutatásban természetesen Gyurcsány Ferenc, bukott miniszterelnök sem maradt le. Ő is kitett kedden egy bejegyzést a mérkőzés kapcsán, ahol jó nemzeti szurkoló benyomását akarta kelteni. Azonban április 12-én még a következő képet tette az oldalára:

Forrás: Origo

A Momentum elnöke 2018-ban még szarnak nevezte a magyar focit

Fekete-Győr András Karácsonyhoz hasonlóan komoly fordulatot mutatott be fociügyben is. Hivatalos válogatott mezben pózolva, arról beszélt a Facebookon videójában, hogy mennyire fontos számára a focicsapat, és a magyar foci. "Szeretem a magyar focit, és szurkolok a magyar foci sikereiért. Minden válogatott meccset nézek. Szurkoló vagyok és politikus" - fogalmazott a Momentum elnöke. Azóta is több bejegyzést tett közzé az oldalán, aminek témája nem a foci volt, mégis nemzeti mezben pózol a képeken.

Csakhogy ez nem volt mindig így: az azóta megszűnt Zoom felvételén 2018-ban cinikusan azt kérdezte a mellette ülőktől, hogy "vannak ilyenek, hogy magyar foci izgalmai?" Majd hozzátette, hogy ha a magyar meccsre odakapcsol, akkor egy percnél tovább nem tudja azt nézni. "Az nekem nem elég, már bocsánat, hogy azért, mert magyar vagyok, ezért nekem szeretnem kell a magyar focit, bármennyire is szar az" - tetézte az előbbieket a mostmár magyar válogatott mezben mutatkozó pártelnök.

Bohár Dániel, a Pesti Srácok munkatársa úgy kommentálta Fekete-Győr álláspont-változását, hogy változnak az idők és velük változik Fekete-Győr András is. "A manapság nagy foci drukker Momentum elnök 2018-ban még utálta a magyar labdarúgást. A napi szélkakas győztes!" - tette hozzá.

Fekete-Győr szövetségese vágóhídról beszélt

Fekete-Győr András mindezek után a helyszínen szurkolt, és nem mulasztotta el az alkalmat, hogy tegyen egy megjegyzést az Instagram-oldalán a Puskás Aréna építési költségeiről:

Forrás: Mandiner

A magyar fővárosban rendeznek egyébként egyedül telt házas mérkőzéseket, köszönhetően a sikeres magyar oltási programnak, amely letörte a járvány harmadik hullámát. Emlékezetes, amikor a kormány áprilisban bejelentette, hogy Budapest korlátozás nélkül kíván nézőket fogadni az Eb-re, sok baloldali politikus negyedik hullámot és „vágóhidat” vizionált – mint például Hadházy Ákos.

Nem árt felidézni: a keddi meccsen részt vevő Fekete-Győr is rettegett a vírus negyedik hullámától, Facebook-posztban kritizálta a kormány döntését és a primitív "bevállalta" szófordulattal próbált riogatni:

Forrás: Béres Sándor

Így támadta a baloldal a Puskás Arénát

Egy évvel ezelőtt még élesen támadta a Puskás Aréna építését a baloldal, ma már örülnek, hogy méltó körülmények között, telt háznál fogadta a válogatott a portugál sztárcsapatot.

Tóth Bertalan MSZP-elnök és a Jobbik is támadta a nemzeti stadion felépítését, másfél évvel ezelőtt. Tóth Bertalan szerint egy üres stadionban kell majd gyönyörködnünk, feleslegesen épült fel a Puskás Aréna.

A tavalyi stadionellenes kirohanáshoz Szabó Tímea is csatlakozott, amikor azt mondta: „Stadionok helyett az egészségügyet fejlessze a kormány!". Mintha a kettő között lenne ellentmondás...

Gyurcsányné nem várta meg a himnusz végét

Míg Orbán Viktor miniszterelnök a Puskás Arénában nézte a magyar labdarúgó-válogatott első meccsét a címvédő Portugália ellen az Európa-bajnokságon,

Gyurcsány Ferenc felesége egy budapesti terasz kivetítői előtt követte a mérkőzést. A DK miniszterelnök-jelöltje végignézte ugyan a meccset, de a himnuszt már nem volt türelme megvárni, felpattant és távozott a helyszínről

– hívta fel rá a figyelmet a Mandiner.

Forrás: Origo

Gyurcsányné a meccs végén gyorsan távozott stábjával a Budai Parkszínpadtól, ráadásul éppen a magyar himnusz alatt.

A Mandiner felidézte a DK 2017-es nyilatkozatát, melyből kiderül, hogy Gyurcsányné korábban élesen bírálta az Eb négy mérkőzésének helyet adó Puskás Arénát, amelyet alacsony színvonalú építkezésként emlegetett.

A baloldal persze nem először rúgott öngólt a stadionozással. Az alábbi képen jól látható, hogy milyen módon mondtak ellent saját maguknak a baloldali képviselők.

Forrás:

Világos tehát, hogy a baloldali politikusok számára a foci csupán egy kampánykérdés. Ha rosszul szerepel a válogatott, akkor az egy kiváló alkalom, hogy a kormányt támadják. Ha pedig jól szerepel, akkor megpróbálnak úszni a sikerben. Hiteltelenségük azonban gyorsan lelepleződik.