Hagyták meghalni a kegyetlen körülmények között élő anyjukat – fotó

Vágólapra másolva!
Fűtetlen, víz és gáz nélküli házban lakott az az asszony, aki másfél éve halt meg. Vele élt a két fia, a lány pedig nem messze lakott tőle. Egyikük sem gondoskodott róla, az utolsó napokban se enni, se inni nem adtak, az akkor már ágyban fekvő asszony.
Vágólapra másolva!

A testvérek közül a két férfi az anyjukkal élt a hajdúnánási házukban, de harmadik testvérük is a településen lakott családjával, igaz ő nem tartotta velük a kapcsolatot.A két férfi alkalmi munkából élt, az abból származó pénz jó részét elitták.

Forrás: Ügyészség

Az anya a halála előtt betegedett meg súlyosan, ezután a pszichés és fizikális állapota is folyamatosan romlott.

A házuk egyre elhanyagoltabb lett, egy idő után már víz, áram, és fűtés sem volt benne.

A két férfinak a szomszédok és az önkormányzat is többször felajánlott segítséget, de nem fogadták el.

A nő halálát előtt a lánya is megtudta, hogy az anyja nagyon rossz állapotban van, de semmit nem tett.

2019-ben, karácsony előtt, az akkor már hosszabb ideje ágyban fekvő nő már semmire nem reagált, ezért a hazaérkező fiai a szomszédoktól kértek segítséget.

A nő még aznap kórházba került, ahol nem sokkal később meghalt.

A nő halálát kihűlés okozta.

A halálát megelőző napokban sem ételt, sem folyadékot nem kapott.

Az asszony halálát az ellátatlanság és a gondoskodás hiánya okozta, a lánygyermeke pedig nem nyújtott tőle elvárható segítséget az édesanyja részére annak ellenére, hogy az kötelessége lett volna.

A két férfi fegyházba kerülhet, a lány felfüggesztett börtönt kaphat.