Orbán Viktor: A liberális gőzhengerek ismét elindultak Magyarország ellen

ORBÁN Viktor
Budapest, 2021. június 10. Orbán Viktor miniszterelnök a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2021. június 10-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A liberális gőzhengerek ismét elindultak Magyarország ellen - írja Szamizdat 10. című közleményében a miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

"Most a pedofilokat radikálisan büntető, a gyermekeinket pedig radikálisan védelmező új törvények miatt verik félre az európai harangokat. Hiába, a mozgalom örök, már nem a "világ proletárjai egyesüljetek", hanem a "világ liberálisai egyesüljetek" az új jelszó. Ez persze erősíti azt a közép-európai meggyőződést, hogy ma a liberális voltaképpen a diplomás kommunista. A mostani baloldali kampány Magyarország ellen újabb bizonyíték arra, hogy ma a baloldal a szabadság ellensége, mert szólásszabadság helyett az általuk definiált politikai korrektséget, véleménypluralizmus helyett pedig véleményhegemóniát akarnak a maguk számára.

Pedig az új magyar törvény semmilyen magasztos eszmébe vagy európai jogszabályba nem ütközik.

Az új magyar törvény csak világosan rögzíti, hogy a gyermekek szexuális neveléséről kizárólag a szülő dönthet. Az iskolai nevelés nem állhat ellentétben a szülő akaratával, az legfeljebb csak kiegészítő lehet, formáját és tartalmát pontosan meg kell határozni, és a szülők egyetértéséhez kell kötni.

A szülők joggal várják el azt is, hogy olyan felületeken, amelyeket gyermekeink korlátozás nélkül használnak, se pornográfia, se öncélú szexualitás, se homoszexualitás, se nemváltoztató programok ne legyenek elérhetőek. Ezeket a korlátozásokat is sebészi pontossággal meg kell határozni.

A pedofiltörvény módosításai miatt tüntettek a Parlament előtt Fotó: Szabó Gábor - Origo

Magyarországon senki sem szól bele abba, hogy a felnőttek miként élnek. Felfogásunk szerint a felnőtt szabad embernek nem valamiféle világi hatóság előtt kell számot adnia az életéről, hanem a Jóisten ítélőszéke előtt, ha annak eljön az ideje.

Ezért a magyar törvény nem vonatkozik a 18 év feletti felnőttek életére, szexuális szokásaira, sem az ő saját, felnőtt nyilvánosságukra.

Sőt, a magyar társadalom európai kontextusban az egyéni szabadság és a tolerancia mellett leginkább elkötelezett európai népek közé tartozik. Ennek okai a kulturális hagyományainkban, a keresztény szabadságban, a nemzeti szabadságért vívott harcokban és a kommunizmus és a kommunista önkény mély megvetésében gyökereznek.

A magyar szabadság nemcsak a politikai szabadságot, választást, szólás-, gyülekezési és egyesülési szabadságot jelent, hanem jogot, hogy saját belátásunk szerint védjük a családjainkat, és neveljük a gyermekeinket. Törvényünk méltó folytatása az európai szabadsághagyományoknak. Éppen most indult a vita Európa, vagyis gyermekeink jövőjéről. Itt vagyunk, állunk a viták elébe" - írja Orbán Viktor.