Orbán Viktor: Mi vagyunk Európa utolsó szabadságharcosai

ORBÁN Viktor
Budapest, 2021. június 19. Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond A magyar függetlenség napja című konferencián a Pesti Vigadóban 2021. június 19-én. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Az Európai Unió nem fog magától megjavulni, nekünk kell visszavezetni a helyes ösvényre – mondta Orbán Viktor a Magyar Függetlenség Napján. A miniszterelnök megfogalmazta azt a hét tézist, melyekkel a magyar kormány hozzájárul az összeurópai vitához, ami az Unió jövőjéről szól. – Mi, nemzeti alapon álló demokraták szállunk szembe a birodalom építőivel – fogalmazott a kormányfő.
Vágólapra másolva!

„Ez az a nap, amikor Magyarország először megszólal az Európai Unió jövőjéről májusban megindított vitában" – kezdte ünnepi beszédét Orbán Viktor, megjegyezve: a szavak pontos értelme a legfontosabb, ha nincs rend a szavainkban, nincs rend a gondolatainkban sem. A kormányfő hangsúlyozta:

Európa egy kulturális képződmény, amely fantasztikus, lenyűgöző, lélegzetelállító és lemásolhatatlan.

Európa életében jobb és rosszabb korszakok váltogatták egymást, de Európa örök, hiába csillog másik gúnyája fényesebben – fogalmazott.

Egyszerre támadják a nemzetet és a családot

Az Európai Unió egy politikai képződmény, amelyet azért hoztak létre, hogy megvédjék országaik gazdasági és katonai érdekeit – tette hozzá. Azért jött létre az Unió, hogy ne vesszen el a remény, hogy egyszer Európa sorsáról az európaiak dönthetnek majd. A kormányfő ismertette:

A nemzet és a család egyszerre áll támadás alatt, és könnyen megégethetik magukat, ha az iszlámról, a hazafiasságról elmondják a gondolataikat.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond A magyar függetlenség napja című konferencián a Pesti Vigadóban 2021. június 19-én. Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Mi történt a mi Európai Uniónkkal, hova tűnt az európai álom? – tette fel a kérdést a miniszterelnök. Orbán Viktor beszédében felidézte, hogy amíg az EU 2008-ban a világ GDP-jének 25 százalékát adta, addig 2019-ben már csupán annak 18 százalékát érte el. Amíg 2008-ban az Unió a világ összes ipari értékének 22 százalékát állította elő, addig 2019-re ez már csupán 15 százalék volt.

A miniszterelnök emlékeztetett, hogy mára a világ 10 legnagyobb pénzügyi központja között nincs EU-s helyszín, és az elmúlt huszonöt évben alapított 20 legnagyobb cég között nincs uniós.

A miniszterelnök kiemelte, hogy mára Kína tizennégyszer több szabadalmi bejelentést tesz, mint az EU, valamint az elmúlt harminc évben egyáltalán nem emeltek semmit az uniós katonai fejlesztésekre fordított kiadásokon, miközben az USA 30 százalékkal, Kína pedig 900 százalékkal fordít többet hadi kiadásokra.

Divergencia van az Unióban

Orbán Viktor arra is rámutatott, hogy az Unióban nem konvergenciát, hanem divergenciát tapasztalhatunk.

– emlékeztetett erre egy 2017-ben készült felmérés alapján.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond A magyar függetlenség napja című konferencián a Pesti Vigadóban 2021. június 19-én. Forrás: MTI/Máthé Zoltán

– Közép-Európában tudjuk, hogy 1989-1990 után a szabadság nem beköszöntött, hanem kivívtuk, hogy a kommunizmus nem megdőlt, hanem megdöntöttük – emelte ki Orbán Viktor, majd hangsúlyozta: Mi ma is ugyanazok vagyunk, Európa utolsó, máig élő szabadságharcosai. Most, amikor az Európai Unió bajban van, nem fog magától megjavulni, átalakulni és helyes útra térni. Ezt nekünk kell megtennünk – fogalmazott.

Hét tézis

Orbán Viktor hét tézist, javaslatot mutatott be az Unió jövőjéről. Közölte, hogy egy birodalmi jellegű EU felé robogunk. Egy európai szuperállamot építenek, amire senki sem adott felhatalmazást, nincs európai démosz - tette hozzá.

A brüsszeli birodalom építése szükségszerűen vezet el a demokrácia hiányához

- mondta a kormányfő. Mi, nemzeti alapon álló demokraták szállunk szembe a birodalomépítőkkel, akik a demokrácia ellenfelei, ezen pedig változtatni kell.

Brüsszelt azok irányítják, akik szerint az integráció öncél - mondta a kormányfő. Az EU jogrendszerei ezt a törekvést nem akadályozzák, hanem elősegítik.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy Brüsszel kiszervezte a hatalmát a Soros-féle NGO-knak és az amerikai demokratáknak. Politikai testületté alakult az Európai Bizottság, és később jogállami jelentéseket készített.

Közös gazdasági siker nélkül az EU szét fog esni - mondta Orbán Viktor a negyedik tézisről. Csak olyan politikát lehet támogatni, ami közös gazdasági sikert alapoz meg.

Brüsszel ehelyett visszaél a hatalmával, és szétveri magát.

A következő időszak a járványok és a migráció kora lesz, és egy ilyen helyzetben kell sikeresnek lenni. Csak a demokrácia helyreállítása révén lehet sikeres az EU - mondta a negyedik tézisről.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond A magyar függetlenség napja című konferencián a Pesti Vigadóban 2021. június 19-én. Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A tagállamok alkotmánybíróságainak bevonásával egy új szervezetet kell létrehozni - ismertette az ötödik tézist

Az Európai Parlamentbe csak a nemzeti parlamentek küldhessenek képviselőt, és az uniós parlament nem sértheti a nemzeti parlamentek hatásköreit - javasolta a kormányfő hatodik tézisként. Szerbiát fel kell venni az Unióba - mondta a kormányfő a hetedik tézisről.

Szabadságharc

Orbán Viktor elmondta, hogy kaptunk egy lehetőséget, hogy megállítsuk Brüsszel elmoszkvásodását. Mi tudjuk, milyen veszély fenyeget.

- tette hozzá.
30 éve azt hittük, hogy Európa a jövőnk, míg most mi vagyunk Európa jövője.

Csak ebből születhet meg az új európai reneszánsz - zárta beszédét a kormányfő.

Orbán Viktor a Facebook-oldalára is töltött fel képeket az eseményről: