Mezőörsi busztragédia: sikítozó és pánikba esett emberekről beszélt az egyik túlélő

Vágólapra másolva!
Mint ahogy azt az Origo is megírta, halálos baleset történt pénteken Mezőörsön, egy kisteherautó busszal ütközött. A balesetben egy ember meghalt, húszan megsérültek. A Borsnak most az egyik túlélő nyilatkozott.
Vágólapra másolva!

Dróth Zoé a lapnak azt mondta, a buszon középtájt ült, amikor azt vette észre, hogy a busz sávjában velük szembe jön a kisteherautó. A buszsofőr egy sövény felé kormányozta a buszt, ami először annak, majd egy oszlopnak csapódott, utóbbi fogta meg a buszt.

Az ütközés után

mindenhol sikítozó és pánikoló emberek voltak

- mondta az utas, akinek még nem sikerült feldolgozni a történteket. Mint mondta, egy darabig, ha nem muszáj, nem ül buszra.

Mással is szemben autózott a kisteherautó

A lapnak beszélt egy helyi lakos, ő azt mondta, hogy a szomszédja azt panaszolta neki, hogy mielőtt hazaért volna,

az ő sávjába is többször áttért egy hasonló kisteherautó vezetője.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a balesetező, vagy egy másik kisteherautó sofőrje volt az. Az útszakasz, ahol a baleset történt, nagyon forgalmas, és rendszeresen történnek balesetek - tette még hozzá.