Nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolják azt a férfit, aki egy erdőben halálra késelt egy pénzváltóban dolgozó férfit.

A vádirat szerint egy valutaváltással foglalkozó férfi elhatározta, hogy megszerzi az egyik szintén pénzváltással foglalkozó ismerőse pénzét, amit magánál tartott. Nagy összegről volt szó. Tervének végrehajtásában egy férfi és egy nő is segítette, akiket külön eljárásban már jogerősen elítélték emiatt.

A pénzváltó egy budapesti erdőben támadt rá az áldozatra, akit a nő csalt a helyszínre.

A támadó verekedés közben késsel megszúrta áldozatát, aki belehalt a sérüléseibe.

Aztán kifosztotta a holttestet. Az áldozat értékeit odaadta az egyik társának és elmenekült a helyszínről. Később visszatért a tetthelyre, ahonnan elvitte a holttestet, amit valahol elrejtett.

Az ügyészség a terheltet nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolta meg. Ma születhet ítélet az ügyben első fokon a Fővárosi Törvényszéken