Varga Judit magyar igazságügyi miniszter a közösségi oldalán számolt be az európai ügyekért felelős miniszterek tanácsának a luxembourgi üléséről, amelynek egyik témája természetesen a Magyarország ellen indított, 7. cikkely szerint eljárás volt.

Az európai ügyekért felelős miniszterek tanácsának mai ülésén utolsó pontként ismét előkerül Európa beteg, megfáradt politikai furkósbotja, a 7. cikkely szerinti eljárás...

A jogállamisági zsarolás-sorozat nem is lehetne aktuálisabb most, az Európai Unió Jövőjéről szóló Konferencia kezdetén, amely szintén kiemelt témája a mai napnak.

Az Unió mára ideológiai viták túszává vált – hangsúlyozta Varga Judit.

Ennek ékes példája az a nemzetközi gyűlöletkeltő kampány, amely hazánk ellen indult a nemrég elfogadott pedofiltörvény miatt. Miközben mi a gyermekek, a szülök, a családok alapvető jogait védjük, az európai liberális gőzhenger hazugsággyára ismételten hazánk rossz hírét próbálja kelteni és nemzetközi beavatkozásért kiált – magyarázta.

Az igazságügyi miniszter kiemelte: Azért vagyunk ma itt Luxembourgban, hogy visszaverjünk minden alaptalan támadást és megóvjuk hazánk becsületét.

Szomorú, hogy Európában a jog és a jogállamiság már nem a politikai cselekvés korlátját jelenti, hanem a politikai akarat és ideológiai zsarolás eszközévé vált – állapította meg.

Mi olyan Európát akarunk, ahol a tagállamok eltérő ideológiai és kulturális nézetei miatt nem jár szankciós mechanizmus és megbélyegzés. Hiszünk abban, hogy Európa jövője a természetes közösségekből építkező erős, szuverén nemzeteken áll.

Ezek azok a közös értékek, amelyeket meg kell védenünk – szögezte le végezetül Varga Judit magyar igazságügyi miniszter.