Kirabolta kortársát három kamasz Miskolcon

Vágólapra másolva!
Rablás miatt indult eljárás a Miskolci Rendőrkapitányságon egy 16 éves és egy 13 éves helyi fiúval, illetve egy 16 éves helyi lánnyal szemben.
Vágólapra másolva!

A három tizenéves május 31-én este 10 körül, Miskolcon a Batthyány soron egy biciklit toló ismerősüket megállították, és felszólították, hogy adja oda a telefonját.

Mivel nem tette meg, megverték, majd elvették a mobiltelefonját, fülhallgatóját, illetve a biciklijét is, és majd elmenekültek helyszínről.

A fiú könnyebben sérült meg.

A rendőrök egy napon belül elfogták, majd a gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A két 16 éves fiatalt őrizetbe vették, őket már le is tartóztatták.

A miskolci rendőrök befejezték a nyomozást, és az iratokat átadták az ügyészségnek - írja az Ügyészség oldala.