A 21. századi igényeknek és kihívásoknak megfelelően kialakított, hiánypótló elemeket is tartalmazó pályázatokat hirdet a Petőfi Kulturális Ügynökség a nyomtatott és online formában megjelenő folyóiratok kiadói számára. A folyóirattámogatási programban meghirdetendő pályázatok felhívásait két döntéselőkészítő szakmai kuratórium hagyta jóvá.

Az 1,8 milliárd forint keretösszegű pályázati csomag célja a kárpát-medencei magyar nyelvű folyóiratkultúra kiszámítható működésének biztosítása és a fiatal nemzedékek megszólításának elősegítése. A meghirdetett nyílt pályázatokra bármelyik hivatalosan bejegyzett lap pályázhat, legyen az egy szaktudományos folyóirat vagy egy szubkultúra kiadványa.

A magyar nyelvű irodalmi, művészeti, tudományos, tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő folyóiratok szerkesztőségei szellemi műhelyek. Az egymást követő nemzedékeket sikeresen összekötő és kultúraközvetítő szerepükön túlmenően a populáris és a szubkultúrák rétegeinek elérésére, az országosan vagy regionálisan fontos ügyek közvetítésére alkalmas közeget képeznek, egyben magas színvonalú, valamint tudományos igényű kulturális elemmel gazdagítják a magyar nyelvű írásbeliséget.

Forrás: Petőfi Kulturális Ügynökség

A Petőfi Kulturális Ügynökség e szempontok figyelembevételével olyan új pályázatokat hirdet, melyek nemcsak a folyóiratok kiegyensúlyozott fenntartását és kiszámítható működését hivatottak segíteni, hanem olyan hiánypótló elemeket is tartalmaznak, melyek megoldása évtizedek óta váratott magára. A pályázatokat a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., mint az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében és képviseletében eljáró, lebonyolító hirdeti meg.

A folyóirattámogatási szakmai kollégiumának tagjai a Petőfi Irodalmi Múzeumban megtartott alakuló ülésükön, hosszú szakmai egyeztetést követően véglegesítették az alábbi pályázatok szempontjait és célkitűzéseit.

A várhatóan 2021. július 1-től elérhető pályázatok:

  • Folyóiratok működésének támogatása című pályázat, melynek célja az innovatív és értékteremtő, magyar nyelvű, országos vagy regionális szereppel rendelkező online és/vagy nyomtatott irodalmi, művészeti, kulturális vagy kritikai sajtótermékek megjelentetésének és kiadásának támogatása. A nyílt pályázat keretösszege a 2021-es évre 400 millió forint. A pályázat benyújtásának határideje: 2021.07.01. – 2021.07.31.
  • Folyóiratok szakmai programjainak támogatása című pályázat célja a magyar nyelvű folyóiratok kiadói szakmai programjainak támogatása: mentori program, digitalizálás, multimediális tartalmak gyártása. A nyílt pályázat keretösszege a 2021-es évre 500 millió forint. A pályázat benyújtásának határideje: 2021.07.01. – 2021.07.31.

A szakmai kollégium tagjai:

  • Dr. Balázs Géza a kollégium elnöke (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Mai Magyar Nyelvi Tanszék, Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet)
  • Balogh Balázs, főigazgató (Eötvös Loránd Kutatási Hálózat)
  • Brendus Réka, főosztályvezető (Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság)
  • Erős Kinga, elnök (Magyar Írószövetség)
  • Fári István László, MLE elnökségi tag, ügyvezető igazgató (Magyar Lapkiadók Egyesülete)
  • German Kinga, egyetemi docens (MA szakvezető Moholy-Nagy Művészeti Egyetem)
  • Nagy Koppány Zsolt, szakértő
  • Németh Andrea, politikai tanácsadó (Emberi Erőforrások Minisztériuma)
  • Szedlacsek Emília, szakmai igazgató (Nemzeti Művelődési Intézet)
  • Dr. Szirák Péter, a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet egyetemi tanára, professzor (Magyar Tudományos Akadémia)

A fentebb felsorolt pályázatok mellett kiemelt pályázati kategória lett a tudományos folyóiratok és tudományszakmai műhelyek támogatása. A tudományos folyóiratok működésének támogatása című pályázat célja az innovatív és értékteremtő, magyar nyelvű online és/vagy nyomtatott tudományos és tudománynépszerűsítő folyóiratok kiadásának támogatása, továbbá a kiadók szakmai programjainak megvalósításához kapcsolódó tevékenységek támogatása az alábbi szempontokat szem előtt tartva:

  • friss kutatási eredmények közreadása (magyar nyelvű adaptálása)
  • aktuális kutatási eredmények közzététele egyetemi hallgatók számára;
  • publikációs felület biztosítása kutatóknak, oktatóknak és a tudományos pályára készülő egyetemi hallgatóknak és PhD-hallgatóknak;
  • digitalizálást és online elérést biztosító felületek kialakítása;
  • szélesebb közönséget megszólító tudománynépszerűsítő, ismeretterjesztő tartalmak létrehozása és publikálása.

A várhatóan 2021. július 1-től elérhető pályázat keretösszege a 2021-es évre 100 millió forint. A pályázat benyújtásának határideje: 2021.07.01. – 2021.07.31.

A tudományos folyóirattámogatás szakmai kollégiumának tagjai:

  • dr. Süveges Antal Pál a kollégium elnöke, főosztályvezető (Innovációs és Technológiai Minisztérium, Parlamenti és Stratégiai Államtitkárság, Stratégiai Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság, Stratégiai Elemző Főosztály)
  • Buday László, főigazgató (Eötvös Loránd Kutatási Hálózat)
  • Fertő Imre, főigazgató (Eötvös Loránd Kutatási Hálózat)
  • Madas Edit, MTA Könyv és Folyóirat kiadó Bizottság elnöke (Magyar Tudományos Akadémia)
  • Náray-Szabó Gábor, MTA Kémiai Tudományok Osztálya könyv és folyóiratkiadási ügyekért felelős tag (Magyar Tudományos Akadémia)
  • Pusztai László, tudományos tanácsadó (Eötvös Loránd Kutatási Hálózat)
  • Sperlágh Beáta, MTA Orvosi Tudományok Osztály könyv- és folyóiratkiadási ügyekért felelős tag (Magyar Tudományos Akadémia)
Forrás: Petőfi Kulturális Ügynökség

„A nagy hagyományú vagy a közelmúltban indult folyóirataink összessége egy olyan nemzeti kincset képeznek, mely számos nélkülözhetetlen társadalmi és kulturális funkciót tölt be: az értékteremtés felületei, a hagyományok és tudás átörökítésének színterei, regionális vagy országos szellemi műhelyek, közösségteremtő és formáló alakulatok. E nemzeti vagyonra nemcsak vigyázni kötelességünk, hanem új, 21. századi szempontok szerint újradefiniálnunk is. A kiegyensúlyozott működés biztonságának biztosítása mellett éppen ezért kapott e pályázatokban hangsúlyt a projektalapú szemlélet. Úgy gondoltuk, hogy a hagyományos folyóiratszerkesztési alaptevékenység mellett a szerkesztőségeknek a 21. század harmadik évtizedében komolyan el kellene indulniuk a multimediális tartalmak, a digitális megoldások és applikációk, illetve a fiatalokat megszólító interaktív és élményadó tevékenységek irányába." – mondta Pál Dániel Levente, a Petőfi Kulturális Ügynökség irodalomszakmai igazgatója.

A Petőfi Kulturális Ügynökség pályázati kiírásai elérhetőek lesznek a kultura.hu oldalon, a pályázatok benyújtására pedig az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (EPER) lesz lehetőség.