Menczer Tamás: Hasznos lenne, ha a német, svéd és holland politikusok a saját házuk előtt söprögetnének - videó

MENCZER Tamás
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkár.
Vágólapra másolva!
Hasznos lenne hogyha a tisztelt kollégák a saját házuk előtt söprögetnének - reagált közösségi oldalára kedden feltöltött videójában Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára arra, hogy az elmúlt napokban német, svéd és holland politikusok is Magyarországgal, magyar törvényekkel foglalkoztak.
Vágólapra másolva!

A politikus úgy fogalmazott: azt gondolta, azért foglalkoztak Magyarországgal, mert a saját országukban nyilvánvalóan minden rendben van és ezért ráérnek erre, de kiderült, hogy ez nincs így.

- fogalmazott az államtitkár.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkár. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Menczer Tamás az eset kapcsán idézte a német védelmi minisztert, Annegret Kramp-Karrenbauert, aki a katonákról úgy beszélt, hogy kiképezték őket, érzékenyítésen estek át, és mindezek ellenére ilyen helytelenül viselkedtek. Ilyen események láthatók tehát a német hadseregben - szögezte le az államtitkár.

- fogalmazott a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkára.