7 és 11 év közötti kislányokat bántott, börtönbe megy a pedofil iskolai gondnok

Pedofil férfit buktatott le az áldozatának naplója.
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Az egyik budapesti általános iskolában dolgozott a pedofil férfi, gondnok volt és szakköröket vezetett.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Főügyészség 2020 augusztusában emelt vádat egy 60-as éveiben járó, a főváros egyik általános iskolájában gondnokként állást vállalt és szakköröket vezető férfi ellen, aki 2015-2019. években munkahelyén – a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közleménye szerint sorozat jelleggel –

7-11 év közötti tanuló lányokat vett rá arra,

hogy az általa szervezett foci és zsonglőr edzések alkalmával, a beosztásában üzemeltetett kazánházban, jelenlétében öltözzenek át, illetve az óraközi szünetekben minél többször látogassák meg. Ezen alkalmakkor visszatérően súlyosan szeméremsértő módon

a sértett kislányokat testszerte, ruhájuk alá nyúlva simogatta, puszilgatta, minél közelebbi testi kontaktust igyekezett kialakítani velük, bizalmukba férkőzve.

A vádlott nyári táborozások alkalmával hasonló módon nyilvánult meg a felügyeletére bízott tanuló lányokkal szemben.

Illusztráció. Forrás: Dreamstime

A vádemelést követően a Fővárosi Törvényszék a tárgyalás előkészítése során az addig bűnügyi felügyelet hatálya alatt volt vádlottat 2020 szeptemberében letartóztatásba helyezte. Az elsőfokú bíróság a 2020. november 8-án megtartott előkészítő ülésén a teljes körű beismerő vallomást tevő, a tárgyalás jogáról lemondó vádlottat bűnösnek mondta ki 5 rendbeli folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében, 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntettében, valamint folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségében, amelyért őt 11 év és 8 hónap fegyház fokozatú szabadságvesztésre, 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azzal, hogy végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás és tevékenység végzésétől, ahol 18. életévet be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezhetné, vagy ilyen személlyel hatalmi, illetve befolyási viszonyba kerülne.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője enyhítés céljából jelentett be fellebbezést. A Fővárosi Ítélőtábla 2021. május 5-én kihirdetett és jogerős másodfokú végzésével – a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú ügyészi indítványában előterjesztetteket osztva – a vádlottal szemben kiszabott elsőfokú ítéletet helyben hagyta.