Az elmúlt közel másfél évben az élet számos területén kerültek előtérbe különféle elektronikus lehetőségek, hiszen korábban soha nem látott mértékben kellett online eszközökre támaszkodnunk a hatékony munkavégzés érdekében. Sokan új programokat, új kommunikációs felületeket ismertünk meg, melyeket a mai napig használunk. A vállalkozások számára is kulcsfontosságúvá vált, hogy megtegyék a megfelelő lépéseket a digitalizáció irányába.

A Mastercard friss kutatása szerint a magyar kis- és középvállalkozások közel fele teljesítette a tárgyévet megelőző év eredményeit, továbbá a megkérdezettek hasonló aránya állítja: ezt idén is eléri, sőt, mintegy negyedük üzleti növekedéssel is számol a közeli jövőben. A világjárvány negatív hatását a vállalkozások mintegy 35%-a érezte meg, súlyosabb következményekről 16%-uk adott számot.

A vállalat a kutatást abból a célból kezdeményezte, hogy átfogó képet kapjon a digitalizáció hatásáról a kisvállalkozói szektorban. Az eredmények alapján elmondható, hogy míg a koronavírus-járvány a vásárlók napi fizetési szokásait gyökeresen megváltoztatta és a digitális fizetések irányába terelte, a vállalkozások esetén nem mutatható ki hasonló mértékű átalakulás. A megkérdezettek 68%-a a banki átutalással történő fizetést részesíti előnyben, és a napi ügymenet kapcsán is ezt a fizetési módot preferálja.

A vállalkozások számára kulcsfontosságú, hogy lépéseket tegyenek a digitalizáció irányába.Forrás: Shutterstock

A kártyás vásárlást 16%-uk említette elsődleges fizetési eszközként, és többnyire üzleti ebédekeiket, utazásaikat, szállásaikat és tankolásaikat rendezik ily módon. A magyar vállalkozások 17%-a nyúl először készpénzhez fizetéskor, a többség ugyanis a fizetőeszköz kezelését és könyvelését is lassúnak, bonyolultnak tartja.A felmérés egyértelműen kimutatta: bolti vásárlásaik alkalmával a vállalkozások körében is a digitalizációé a főszerep. 84%-uk elektronikus úton teljesíti kifizetéseit: a tranzakciók több mint a fele bankkártyával, mintegy harmada pedig számlaalapú fizetéssel történt. A készpénzes fizetések aránya mindössze 17%.

A kutatás szerint az online vásárlások esetén is előnyt élveznek az elektronikus fizetési megoldások: 47% a banki átutalás, 21% a kártyás online, 18% a kártyás utánvét, és csupán 18% a készpénzhasználat aránya.

„Örömmel látjuk, hogy a magyar vállalkozások fizetéseik zömét digitális megoldásokon keresztül végzik. A célunk az, hogy olyan értéknövelt szolgáltatásokkal is segítsük őket, melyek napi ügymenetük támogatása mellett a működésükhöz legjobban illeszkedő fizetési megoldást is biztosítja számukra" – fogalmazott az eredmények kapcsán Berkes Tibor, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója.

Berkes TiborForrás: Egyed Peter/Egyed Peter

Amennyiben információra van szükségük, banki szolgáltatásokról és termékekről a vállalkozók 65% a kérdezi bankját, míg 42%-uk a könyvelőjén keresztül tájékozódik. Ötös skálán a megkérdezettek átlagosan 3,7-re értékelték a bankjukkal való elégedettségüket, s a beléjük vetett bizalom is ehhez közelít (3,8). A kutatás rámutatott, a két érték között szoros összefüggés van; a magas bizalom mellett az összesített elégedettség is kedvezőbben alakul. Az elemzés megállapítja, hogy a hagyományos bankok népszerűbbek a vállalkozások körében, hiszen a fintech szolgáltatókba vetett bizalom csupán 3,2 pontot ért el.

A bolti vásárlásaik alkalmával a vállalkozások 84%-a elektronikus úton teljesíti kifizetéseit.Forrás: Shutterstock

Ugyanakkor, amikor a bankjukkal való kapcsolatukról kérdezték őket, a vállalkozások 21%-a számolt be aktív együttműködésről, a válaszadók mintegy háromnegyede pedig úgy nyilatkozott, hogy a bankjával jó kapcsolatot ápol, de ez a tranzakciók lebonyolításában merül ki. Mindössze 3% volt azok aránya, akik elmondásuk szerint nincsenek szoros kapcsolatban pénzintézetükkel, de szeretnék, ha ez máshogy lenne.

A koronavírus-járvány az élet szinte minden területére rányomta a bélyegét, s a vállalkozások számára is kulcsfontosságúvá vált, hogy megfelelő lépéseket tegyenek a digitalizáció irányába. A Mastercard szakemberei összeszedték azokat az alapvető pontokat, amelyek alapján javallott újragondolni vállalkozásunk néhány elemét. Meglátásuk szerint érdemes többek között digitalizálni munkafolyamatainkat, hiszen ez könnyebb és gyorsabb reagálást tesz lehetővé az előre nem látható piaci változásokra. Az a vállalkozás például, amely a raktárkészlet-nyilvántartását digitális eszközök segítségével vezeti, lényegesen rövidebb idő alatt tud webshopot indítani, ha a helyzet úgy kívánja.

A cégek egyik legnagyobb adminisztrációs terhét az állammal való kapcsolattartás jelenti, mely digitális módon is fenntartható lenne, de ehhez elengedhetetlen ügyfélkapu-regisztrációval és cégkapu hozzáféréssel rendelkezni. Célszerű továbbá elektronikusan számlázni, és felhasználóbarát, könnyen érthető honlapot, valamint közvetlen ügyvezetői e-mail címet is létrehozni, hiszen számos előnnyel jár saját névvel szerepelni az üzleti elérhetőségekben.

Annak érdekében, hogy segítse a mikro- és kisvállalkozások digitális átalakulását, továbbá felhívja figyelmüket az elektronikus fizetések előnyeire, a Mastercard kampányt indít, amelyben 4 szegmens: a vendéglátás, a kereskedelem, a szépségipar, illetve a háztartási szolgálatásokat nyújtó vállalkozásokat szeretné megszólítani. Weboldalukon e-book, videók és podcast tartalmak találhatók, melyek segítenek beilleszkedni napjaink megváltozott világába. Az 50 pontból álló, ingyenesen letölthető Digitális Kisokos hasznos tippeket, konkrét, ingyenes alkalmazásokat és linkeket tartalmaz, melyek kézzelfogható segítséget nyújtanak az e téren fejlődni kívánó vállalkozásoknak.

A kezdeményezés keretében egy nyereményjátékra is sor kerül, melynek nyertesei a 4 szegmens egy-egy elismert és sikeres képviselőjével konzultálhatnak: Wossala Rozina séf, Szabadfi Szabolcs „Szabi a pék", Zólyomi Zsolt parfümőr és Balázs Péter az Ács Budapest vezetője várja majd a négy győztest.

 

A cikk és a Digitális Kisokos létrejöttét a Mastercard támogatta. A Digitális Kisokos erre a linkre kattintva érhető el.