Egy férfi részegen elütött két gyereket tavaly nyáron, akik az út mellé kirakott székeken ültek, majd anélkül elhajtott, hogy segített volna rajtuk. Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélhetik.

Tavaly július 22-én egy férfi részegen autózott Vértesszőlősön. Egy enyhén balra kanyarodó útszakaszon haladt, ahol

az úttest szélén két kiskorú gyerek ült az út mellett elhelyezett székeken.

A baleset helyszíni fotójaForrás: ugyeszseg.hu

A férfi  elvesztette az uralmát az autó felett és elütötte a széken ülő gyerekeket.

A baleset után megállás nélkül elhajtott a helyszínről. Az egyik gyereknek nyolc napon belül gyógyuló zúzódásai lettek, a másiknak a 8 napon belül gyógyuló zúzódások mellett eltört a karja és a lába is. Az ügyészek a vádiratban azt javasolják a bíróságnak, hogy a súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés és a segítségnyújtás elmulasztása miatt, a tárgyalás mellőzésével ítéljék felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbüntetésre a férfit és tiltsák el a vezetéstől is.