40 fokkal tetőzik a kánikula

Vágólapra másolva!
Még két napig biztosan marad az extrém meleg. Csütörtökön ugyanakkor megélénkül a szél, péntek délután pedig megérkeznek az első zivatarfelhők is - írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu.
Vágólapra másolva!

Szerda: Túlnyomóan napos és rendkívül meleg időre számíthatunk. Esetleg az északkeleti határszélen fordulhat elő zivatar. Az északnyugati szél megélénkülhet. Országos hőség lesz 33-38 fokos maximumokkal.

Csütörtök: Csak kevés fátyolfelhő szűri a perzselő nyári napsütést, csapadék nem alakul ki. Fokozódik és tetőzik a forróság:

34 és 40 fok közé melegszik a levegő, rekkenő hőség lesz!

A délnyugati szél megélénkül.

Péntek délutánra megérkeznek az első zivatarfelhők Forrás: Kálló Péter - Origo

Péntek: Marad a sok napsütés és a meleg nyári időjárás; azonban északnyugaton már

délután szórványosan lehetnek záporok, zivatarok.

Az északnyugati széllel már pár fokkal frissebb levegő érkezik a Kárpát-medence területére: 28 és 35 fok közötti értékeket mérhetünk.

Szombat: Hajnalban, reggel a délkeleti, keleti területeken záporok, zivatarok várhatók. Napközben aztán sok napsütésre van kilátás, és csak néhol alakul ki csapadék. 26 és 31°C közötti kellemes meleg valószínű. Az északnyugati szél megerősödhet.

Vasárnap: A ragyogó napsütést csak kevés gomoly-vagy fátyolfelhő zavarja, kicsi az esély záporra. 30 fokos kánikula ígérkezik.