Úgy döntöttünk, hogy nem adjuk fel az elmúlt 10-11 év sikereket hozó gazdaságstratégiáját, és továbbra is segély helyett munkát biztosítunk az embereknek - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Debrecenben, a Hajdu-Alu Zrt. gyártócsarnok átadásán.

A tárca közleménye szerint a külügyminiszter kiemelte, hogy a koronavírus gazdasági hatásainak a kezelése kapcsán alapvetően két megközelítés ütközött egymással. Az egyik azt mondta, hogy minél több segély kerüljön kiosztásra, a másik megközelítés pedig azt, hogy inkább a gazdaság fejlesztésére, a kapacitások növelésére és az új technológiák meghonosítására legyen forrás, annak érdekében, hogy elkerüljük a tömeges munkanélküliség kialakulását. A kormány úgy döntött, nem adja fel a már sikeres gazdasági stratégiáját, és továbbra is az új munkahelyek létrehozására és a meglévők megvédésére helyezi a hangsúlyt.Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházásösztönzési támogatási programja került megvalósításra, amelyben a Hajdu-Aluval együtt összesen 1435 vállalat vett részt, így pedig 270 ezer munkahelyet sikerült megvédeni az országban.

"Az eredmények már látszanak: tavaly globálisan 42 százalékkal estek vissza a közvetlen működőtőke-beruházások, ezzel szemben Magyarországon egy 140 százalékos növekedést tudtunk regisztrálni, és a mai napon már 36 ezerrel többen dolgoznak, mint dolgoztak tavaly, a világjárvány előtt - mondta el a miniszter. Hozzátette, ha a kormány engedett volna a csábításnak és a segélyt követelőknek, akkor ma egészen biztosan jóval nagyobb kiszolgáltatottságról, csődökről és védtelenségről beszélhetnénk. "Most, hogy a világgazdaság is kezd magára találni és a piaci kereslet kezd visszaépülni, egyre inkább szükség van a növekvő keresletet kiszolgálni képes kínálatra. Ezt azok tudják biztosítani, akik az elmúlt időszakban növelték a kapacitásaikat" - mondta el a külügyminiszter. A debreceni beruházásról szólva elmondta, hogy a Hajdu-Alu Zrt. egy 575 millió forintos beruházást hajtott végre, aminek eredményeként egy új 3000 négyzetméteres csarnokban van lehetőség a gyártás modernizálására, a gyártáshoz szükséges idő lerövidítésére. "Mivel ezzel a beruházással a Hajdu-Alu 53 munkavállalójának jövőjét tudja biztosítani, a kormány 287 millió forintos támogatást biztosított a vállalat részére" - mondta a miniszter. Kiemelte: a Hajdu-Aluval együtt 48 Hajdú-Bihar megyei vállalat kért és kapott támogatást a beruházásaikhoz a mögöttünk álló rendkívül nehéz időszakban. A 48 beruházás összesen 24 milliárd forint értékben valósul meg, és 6100 munkahely megmaradását garantálja Hajdú-Bihar megyében. Mindehhez a kormány 11 milliárd forintos támogatást biztosít.