A magyar hagyományban a Nyári napforduló harmadnapján, június 24.-én "Búzavágó Szent Jánost", "Virágos Szent Jánost", vagy ahogyan Jézus tisztelettel fogalmazott róla az „Égő és Világító lámpást", azaz Keresztelő Szent János napját ünnepli a keresztény világ.

A keresztény hagyomány kitüntetett figyelmet szentel az „Úr előtt járó" Jánosra. A szentek ünnepnapja ugyanis a szentek Égi születésnapjukhoz, vagyis haláluk naptári napjához kötődik, nem pedig földi születésükhöz. Kizárólag három személy, Mária, Jézus és Jézus unokatestvére, Keresztelő János az, akiknek a földi születésének – s nem égi Mennybemenetelének - a napját ünnepli a keresztény naptár.

Az Úr előtt járó...

Az Írás szerint János hat hónappal előzte meg születésével a Megváltót, ezért míg a „Világ világosságát" azaz Jézust, az év legsötétebb napját, a Téli napfordulatot követő december 24-én ünnepli a keresztény naptár, addig a „Világ lámpását", Keresztelő János születése napját, vele átellenesen a szakrális évben, a Nyári napfordulatot, azaz legfényesebb naptári napot követő harmadnapon ünnepli a világegyház.

Így vált Jézus születésnapjával, a sötétségbe Világosságot hozó Fény Fiú, azaz Jézus születésnapjával szemközt, a fény kiteljesedését követő harmadnapon a „Világ lámpásának", azaz „az Úr előtt járó", Jézus eljövetelét hirdető, Kere

sztelő Jánosnak az ünnepévé.

 

"...Neki növekednie, nekem pedig kisebbednem kell."

- mondja magáról János. Hiszen a bölcs naptárkészítők - akik tökéletes összhangba hozták a kozmosz szabályait és a keresztény ünnepkört - tudták, hogy az év delelőjét, június 21-ét, követő János napon - ha csak egy arasznyit is -, de rövidülnek már a nappalok. Az évkör átellenes pontján, a Téli napfordulatot harmadnapra követő Jézus születése után pedig hosszabbodnak azok.

Eszerint az analógia szerint említik Szent Jánost többször is égő szövétnekként, s ezért mondja Jézus, hogy János „Égő és világító lámpa volt" (Jn.5,35). ki a Messiás eljöttét hirdette egész életén át. Innen ered az elnevezés a János Nap környékén, a lépésről-lépésre növekedő sötétségben rajzó, az egyre hosszabbodó éjszakában ezernyi lámpásként világító szentjánosbogarakról...

János vízzel, Jézus Tűzzel keresztel...

A kozmológia az évkör két felét a növekvő és a csökkenő fény okán, két félévre osztja. A Jézustól-Jánosig tartó, azaz december 21-től Június 21-ig a növekvő Fény fél éves időszakát a fényes Nap félévének szentelte, míg, a Nyári napfordulótól a Téli napfordulóig tartó, vagyis János naptól Karácsonyig tartó időszakot, hanyatló Nap, azaz a fény befelé fordulásának és a sötétség növekedésének az időszakát, a Hold félévére „keresztelte".

Ez alapján a természeti jelenség okán mondja a kozmológia szimbólumrendszerét használó keresztény hagyomány, s maga az Írás is, hogy „míg Keresztelő Szent János vízzel keresztelt (Hold szimbólum), addig Jézus tűzzel fog keresztelni". (Nap szimbólum).

Így válik a kozmológia törvénye szerint János, a Nap előtt, azaz Jézus előtt járó, „hanyatló Nap", azaz a Hold szimbólumává.

„...jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról"

A szimbólumok ősi tanát alapul véve a Világosság sötétség fölött aratott győzelmét hirdetve mondja az Írás Jánosról - aki már az évkör befelé forduló időszakában hirdeti a világosság eljövetelét - hogy: "Nem ő vala a Világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról". Hiszen János a kereszténységben betöltütt szerepe, hogy utolsó prófétaként, Jézusról az Igazság Napjáról, a Világ Világosságáról prófétáljon.

Azaz mivel nem ő vala a világosság - hiszen János „csak" a befelé forduló, sötétedő időszak, a „Hold" szimbolikus megjelenítője - ezért ő Világosságot, azaz a Napot, az Igazság Napját, vagyis a sötétség óráiban megszülető a Fényt, azaz Jézus eljövetelét hivatott hirdetni a keresztény hagyományban.

Virágos Szent János,

„Virágos Szent János,
Éjszakád világos.
Míg előtted leszek,
Tiszteletet teszek"

Az élővilág - még ha olykor az ember természetellenes cselekedeteivel meg is zavarja azt - tökéletesen igazodik a teremtett világ törvényeihez. A növények gyökeret eresztése, szárba szökkenése, virágzása, maghozása, majd termőre fordulása, valamint az állatok szaporodása ösztönösen alkalmazkodik a földi létnek életet adó Nap keringési ritmusához, az esztendő időjárásához, a Kozmosz szabályaihoz.

A szépséges gyógynövények és illatozó virágoskertek a szivárvány ezernyi színével gyönyörködtetnek ilyenkor bennünket. A népi hagyomány szerint, az év delelőjén, a fény tombolásának idején kell a legtöbb gyógynövényt szedni. Erről mesél a keleti egyházban máig élő, János-napi virágszentelés szertartása, s innen ered Virágos Szent János népnyelvi elnevezése is.

A keleti egyház virágszentelési szokása szerint a „pusztában nőtt virágokat", a pusztában élt János emlékére szentelik fel, hogy a hívek az illatos gyógynövénycsokrokkal a kezükben a templomkertben várják és kérjék János áldását óvó, védő gyógynövényeikre. Azokat otthonaikban a falra, az istállóba akasztva pedig áldást, s békét remélnek házuk összes lakójára. Régen a gyerek- és eladósorba kerülő lányok a János nap hajnalában szedett illatos virágokból koszorút fontak maguknak, a tehenek szarvát fölvirágozták, sőt a ház, s az istálló homlokzatát is megkoszorúzták. Hitük szerint Virágos szent János segedelmével bőség, bódogság, azaz boldogság, s termékenység árad az év sötétbe forduló időszakára.

Wieber Orsolya