Verekedés tört ki egy pécsi autómosóban, miután két férfi összeveszett egymással. Az egyik lefröcskölte, majd többször megrúgta és megütötte a másikat.

Egy férfi februárban gurult be az egyik áruház melletti autómosóba, ahol egy mástik az élettársával együtt mosta a kocsiját. Amikor végeztek, nem tudtak kitolatni, mert a férfi beállt mögéjük. A férfi előremenetben gurult ki a mosóból. Eközben élettársa odament a másik autóshoz és a türelmét kérte. A férfi szidni kezdte a nőt, aki elmondta ezt az élettársának. Párja odament a férfi kocsijához és számon kérte.

A támadó hátulról lefröcskölte a mosópisztollyal, kiabált, ordítozott vele és aztán szemből is lefröcskölte. Majd többször megrúgta és meg is ütötte az áldozatát, akinek még volt annyi ereje, hogy elszaladjon.

Az ügyészség garázdaság miatt emelt vádat a támadó ellen.