Megszűnik a kötelező maszkhasználat 5,5 millió koronavírus ellen beoltott ember elérése esetén - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón, Budapesten. Gulyás közölte: július 1-jétől az európai uniós zöld útlevél Magyarországon is hatályba lép. Hozzátette: a zöld útlevél papíralapon a kormányablakokban lesz igényelhető, elektronikusan pedig az ügyfélkapun keresztül. Jövő héten kezdődik a nemzeti konzultáció, amely a járvány utáni életről szól, és amelynek gazdasági kérdések mellett a gyermekek védelméről szóló törvény is része lesz - közölte a miniszter, hozzátéve: az elmúlt években nyilvánvaló volt, hogy nehéz és veszélyes korban élünk, a járványok és a népvándorlások koraként jellemezhetjük a mögöttünk hagyott fél évtizedet.

Jó volt magyarnak lenni szerdán a németek elleni meccs ideje, és az egész Eb alatt – mondta Gulyás Gergely csütörtökön a Kormányinfón, és kifejtette: szemben más országokkal, ahol a politikát és a sportot megpróbálják összekeverni, a magyar kormány nem tesz mást, mint gratulál a válogatottnak.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, nem akármilyen teljesítmény, hogy a világ öt legerősebb válogatottjából három ellen játszva majdnem sikerült a magyar csapatnak továbbjutnia a csoportból.

Több helyen megszűnik a maszkhasználat

Az újraindításért felelős két operatív törzs javaslatait hallgatták meg a szerdai kormányülésen, ezek hatására a kormány úgy döntött, hogy 5,5 millió beoltottnál megszüntetik a kötelező maszkhasználatot, az belső helyiségekben sem lesz szükséges.

Nem kell védettségi igazolvány, éttermekbe, fürdőkbe, de tömegrendezvényeken továbbra is szükség lesz a plasztik kártyára, az éjjeli szórakozóhelyekre is – sorolta Gulyás Gergely.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A határokon az átjárás helyreállt a legtöbb irányba a schengeni zónában megszokott módon lehet átkelni. Románia, Horvátország és Szerbia esetén a korábbi szabályok szerint áll helyre a határellenőrzés, egyedül Ukrajna felé nem lesz enyhítés egyelőre – magyarázta a miniszter.

Hozzátette: július elsejétől az EU-s zöld útlevél elérhető lesz itthon is. Kormányablakban, vagy ügyfélkapun keresztül lesz hozzáférhető. Három okkal állítható ki az uniós igazolvány: betegségen való átesettség, PCR-teszt és oltás.

A szomszédos országokba, és a legnépszerűbb nyaralóhelyekre enélkül is lehet utazni – hívta fel a figyelmet Gulyás Gergely, hozzátéve, ezen államok besorolása szerint Magyarország a zöld zónában van, csökkenek a számok.

Indul a nemzeti konzultáció

Jövő héten kezdődik a nemzeti konzultáció is – jelentette ki a miniszter. Magyarországnak fel kell készülnie a járványok és a népvándorlás korára. Minimálbér, adóvisszatérítés, hitelmoratórium és a gyermekek védelméről szóló törvény is része lesz a konzultációnak – árult el egy újdonságot a miniszter.

A pedofília elleni törvény nem a melegekről, hanem a gyermekek védelméről szól, a gyermekek szexuális nevelése a szülő feladata, ebbe más nem avatkozhat bele. Magyarországon a felnőttek életébe senki nem szól bele, mindenki úgy él ahogy akar – tisztázta Gulyás Gergely a nemzetközi érdeklődésre válaszul.

– Magyarország visszautasítja a támadásokat, a magyar törvény összhangban van az uniós alapjogokkal, csak a gyerekekre vonatkozik – idézett egy tegnap elfogadott kormányzati állásfoglalásból Gulyás Gergely, aki az európai charta vonatkozó paragrafusát is felolvasta a sajtótájékoztatón.

Jövő héten indul a nemzeti konzultációFotó: Polyák Attila - Origo

"Tisztázni kell, kinek mi a feladata"

A tárcavezető kérdésre, miszerint megadná-e a kormány a hozzájárulást a dugódíj bevezetéséhez, ha a főváros kezdeményezné annak bevezetését, közölte: a főváros ennek a felét már sikeresen elérte, hiszen dugó már van, de az, hogy ezért még díjat is szedjenek, mi nem támogatjuk.

Matolcsy György azon felvetésére, hogy a túl magasra tervezett költségvetési hiány miatt erős pénzügyi támadás érheti hazánkat, Gulyás Gergely kifejtette: tisztázni kell, hogy kinek mi a feladata, hiszen a jegybank függetlensége a rendszerváltoztatás óta egy fontos alapelv. A jegybank feladata az infláció elleni küzdelem. Nyilvánvalóan az ehhez szükséges eszközök ehhez rendelkezésre állnak. Egy konkrét kérdésben van vita a jegybank és a kormány között, ez pedig a hitelmoratórium meghosszabbítása, ebben a kérdésben a nemzeti konzultáció eredményét várjuk. Ami a költségvetési hiányt illeti – folytatta – idehaza a 2022-es hiánycél már ismert, míg a többi országban nem áll rendelkezésre még elfogadott költségvetés.

Mi azt látjuk, hogy az alacsony költségvetési hiányhoz való visszatérés, nálunk 2024-ben megvalósul, ezzel az EU-ban az élmezőnybe tartozunk. Ha a konvergencia programokból indulunk ki, akkor azt az állítást tehát nem tartjuk megalapozottnak, hogy a jövő évi 5,9 százalékos magyar hiány magas lenne, mert vannak országok, amelyek konvergencia programok alapján még 2024-re is hasonló hiány terveznek
- fejtette ki a miniszter.

Gulyás Gergely továbbá elmondta: mivel a mai tudásunk szerint olyan variánsa a vírusnak nincsen, amely ellen a vakcinák ne adnának védelmet, ezért augusztus huszadikán meg lehet tartani a tűzijátékot.

Tervez augusztus 20-i ünnepséget a kormányFotó: Csudai Sándor - Origo

Korábban hőmérővel demonstráltak

A főváros tervben lévő villamosbeszerzéséről Gulyás Gergely azt mondta, nem biztos, hogy rosszak a 30 éves járművek, azt tartja hibának, hogy akik korábban hőmérővel demonstráltak a metrókocsikban, most klíma nélküli villamosokat készülnek venni.

A pedofiltörvény módosítását nem tervezik, de a konzultáció eredményeit figyelembe fogják venni – válaszolta egy kérdésre Gulyás Gergely.

Abban is bízik a kormány, hogy a józan ész és az értelem nem veszett ki még teljesen Brüsszelből sem. A miniszter arról beszélt, hogy el kell olvassák a törvényt, és akkor bízhatnak a világos szavak értelmében. – Ha az Európai Bizottság nem jogi alapelveket követ, hanem politikai célokat, akkor vállaljuk az ezzel kapcsolatos vitát.

Erről az NNK dönt majd

Akiket Sputnyik vakcinával oltottak, annak megvédték az életét – tett tisztába Gulyás Gergely egy az utazás kérdéseit feszegető felvetést. Szerinte a külföldi nyaralás a keleti vakcinákkal is megoldható lesz majd.

A harmadik oltásról azt mondta, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ fog döntést hozni. Müller Cecíliáék vizsgálják, hogy mennyi időre ad védettséget az oltás.

Gulyás Gergely kijelentette, virológiai kérdésekben nem a kormány dönt Magyarországon, hanem a szakemberek.

2022 végére termelhet a magyar vakcinagyárForrás: MTI/Balázs Attila

A miniszterelnök tegnapi brüsszeli útjáról Gulyás Gergely annyit mondott, örülnek neki, hogy találkozott Giorgia Melonival, akinek pártja az egyik legnagyobb olasz jobboldali párt.

Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta: a magyar vakcinagyár 2022 végére tud termelni, és képes lesz magyar oltóanyagot, bérgyártásban pedig bármilyen típusú vakcinát gyártani.

A gyerekekre volt a legkevésbé veszélyes a vírus

Gulyás Gergely arról is szólt, hogy külön kampány nem indul a 12 év fölötti gyerekek beoltására, hiszen ez a szülő döntése kell, hogy legyen. Hozzátette: egyelőre azt látjuk, hogy az egész vírus és valamennyi mutánsa a gyerekekre volt legkevésbé veszélyes.

Arra, hogy a kormány a 2022-es győzelme esetén bevállal-e egy nagyobb egészségügyi reformot, hangsúlyozta: ha az egészségügyben változtatásokról beszélünk, akkor ennek döntő része mögöttünk van, nem előttünk.

A Fővárosi Nagycirkusz felújításával kapcsolatban elmondta: miután az új helyszínt a Podmaniczky utca mellett Niedermüller Péter polgármester nem támogatja, akkor az intézményt a jelenlegi helyén kell felújítani.

Biztonságban az van, aki beoltatja magát

A jövő évi inflációról Gulyás Gergely azt mondta, hogy a jegybank és a kormány között világos a munkamegosztás. A vita a két szereplő között a világon mindenhol folyik Gulyás szerint. A gazdaságélénkítés ugyanis inflációhoz fog vezetni. – Előállhatnak olyan helyzetek, amikor a jegybankkal való véleménykülönbség a helyzetből adódik – mondta a miniszter, aki a 3-4 százalék közötti inflációt tarthatónak véli a jövő évre.

Az oltakozási kedv lassulásáról szóló kérdésre azt válaszolta Gulyás Gergely, hogy a virológusok szerint az oltóanyag minden variáns ellen véd. A miniszter szerint a kormány feladata véget ért akkor, amikor több vakcina vált elérhetővé, mint ahányan oltakozni szeretnének.

– Biztonságban az van, aki beoltatja magát – jegyezte meg sokadszorra Gulyás Gergely. – Jó lenne, ha nyolcmillióan beoltanák magukat, vannak már oltóbuszok is, mindent megteszünk, de mindenki felelős önmagáért – magyarázta a miniszter.
– Aki nem oltatja be magát az valószínűleg meg fog betegedni, és a betegségbe bele is halhat – tette hozzá Gulyás Gergely.

Barátságtalannak nevezte a német hatóságok működését Gulyás GergelyForrás: UEFA via Getty Images/Sebastian Widmann

A bajor és német hatóságok barátságtalanul, a jogszerűség határát súrolva jártak el a tegnapi német-magyar meccs előtt a magyar szurkolókkal szemben

- jelentette ki a Miniszterelnökség vezetője. – Létező probléma a véleményszabadság válsága, folyik a vita – mondta Gulyás Gergely, aki szerint Európa afelé tart, hogy mindenki gondolja ugyanazt, ezért támadnak minket most a pedofiltörvény kapcsán. A miniszter szerint a magyar kormány élettársként biztosítja a homoszexuálisok együttélési jogát, ha kisebbséget ér támadás, azt szigorúbban bírálják el, van kártérítési igény is – sorolta egy kérdésre válaszolva Gulyás Gergely.

Karácsony támogatói migrációpártiak

Azzal kapcsolatban, hogy a Karácsony Gergely Die Welt-nek tett nyilatkozatában bevándorlásellenes hangot ütött meg, a tárcavezető úgy reagált:

Karácsony pártja, és azok a pártok, amelyeknek a miniszterelnök-jelöltje akar lenni egyértelműen a migrációt támogatják.

Nem csupán elmondták ezt többször és több helyen, hanem a nemzetközi küzdelmekben – ahol a kormány mindent megtett az illegális migráció feltartóztatásáért – soha nem álltak a kormány oldalán és mindent megtettek ez ellen. Az, hogy a Karácsony mit mond, és mennyire egyeztethető össze az általa képviselni szándékozott pártok vagy a saját korábbi véleményével és mennyire várható tőle kiállás például egy uniós vitában, ezt mindenki meg tudja ítélni saját maga is - vélekedett a miniszter.

A Karácsony mögött álló pártok támogatják a migrációtForrás: MTI/Máthé Zoltán

Arra a felvetésre, hogy gondolkodik-e a kormány azon, hogy egy újabb oltás felvételét készítsék elő azok számára, akiknél két dózis beadása után sem termelődött elegendő ellenanyag, közölte: minden ilyen jellegű döntés akkor valósul meg, ha egyhangú támogatás áll mögötte. Mivel emögött orvosi viták vannak, ezt nekik kell eldönteni. A kormány arra tud hagyatkozni, amit Nemzeti Népegészségügyi Központ mond, illetve azokat a statisztikákat veszik számításba, amelyek azt mutatják, hogy aki megkapta az oltásokat, az utána védettséget szerzett és nagyon csekély arányban betegszik meg. Ezért mondjuk azt, hogy aki két oltást kapott az védettséget élvez. Gulyás Gergely ugyanakkor hozzátette: ha szükség van a harmadik oltás felvételére, akkor ennek sincs akadálya, hiszen elegendő mennyiségű vakcina áll rendelkezésre.

Jönnek majd a végrehajtási rendeletek

A teltházas budapesti Eb-meccseknek pillanatnyilag nincs járványügyi következménye – válaszolta egy kérdésre Gulyás Gergely. Elmondta: meccsre csak védettségi igazolvánnyal lehetett menni, így nem is valószínű, hogy lesz emelkedés a számokban.

A gyermekvédelmi pedofilellenes törvényről azt mondta, hogy végrehajtási rendeletek és a szakma egyeztetése fogja meghozni a részletes szabályozást.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság dolgozik azokon a szabályokon, amelyek az orvosi ügyeletet fogják rendezni. – A hálapénz büntetésével kapcsolatosan még nem állnak rendelkezésre adatok – mondta el Gulyás Gergely.

Együttérzésükről biztosítják az autósokat – mondta Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy a főváros vezetésének dolga a forgalom megszervezése. A kialakult állapot szerinte környezetvédelmi szempontból is katasztrófa. A miniszter szerint a Lánchíd már készen lenne, ha Tarlós István a hivatalában marad 2019-ben, a kétsávos utak egysávosításának pedig még nagyobb dugó lesz a következménye. Gulyás Gergely megerősítette, hogy az ekkora nagyságú dugók kialakulása Karácsony Gergely megválasztásának egyenes következménye.

Teljes a közlekedési káosz BudapestenFotó: Polyák Attila - Origo

Gulyás Gergely szerint az a helyes, hogy ha a diplomához kell nyelvvizsga, a mentesség a koronavírus miatt indokolt csak. Azt is kijelentette, hogy a személyes jelenléttel zajló oktatás a legjobb megoldás.
– Ha lesz javaslat a hibrid oktatásra, akkor meg kell majd fontolni – tette hozzá a miniszter, bár szerinte ha újra berobbanna a vírus, valószínűleg zárni kellene az iskolákat.

A kormány még a nyári szünet előtt fog foglalkozni az infláció kérdésével, de most még minden bizonytalan – válaszolta a nyugdíjak emelésével kapcsolatos kérdésre Gulyás Gergely.

Elindult a vita az unió jövőjéről

A rozsdaövezeti építkezéseknek városrehabilitációs funkciója is van, jól kell megválasztani, hogy mely területeket minősítenek rozsdaövezetté. Az építési ÁFA egyébként 2023 végéig lesz 5 százalékos a jelenlegi tervek szerint.

A hitelszerződésekbe az állam nem akar belenyúlni - tette világossá a miniszter egy hitelmoratóriumot érintő kérdésre. Gulyás szerint mindenki szabadon dönthet meddig marad benne a kedvezményben, vannak olyan cégek, főleg a szolgáltatásban, akik számára életmentő lehet a moratórium a válság után.

– Elindult a vita az unió jövőjéről, Magyarország ebben a V4-ekkel egyeztet, de bárki mással is kész a tárgyalásra – válaszolta a miniszterelnök múltheti beszédéről szóló kérdésre Gulyás Gergely, aki osztja azt az állítást, hogy az Európai Parlament egy probléma, árt az EU tevékenységének, hátráltatja azt.

Az autópályák koncesszióba adásáról Gulyás Gergely elmondta: a cél az, hogy Magyarországnak ne legyen olyan pontja, ahonnan 30 perc alatt autópálya nem érhető el. – Az EU útépítésre pénzt nem ad, ezért forrást kell bevonni - fejtegette a miniszter, elismerve, hogy a koncesszió negatív kicsengésű szó a magyar politikában, mert a baloldal kedvezőtlen feltételekkel kötött ilyeneket. – De ezt lehet jól is csinálni; ki kell zárni az árfolyamkockázatot, és rájuk kell terhelni a működtetés költségeit is – magyarázta a Miniszterelnökség vezetője.

Kiderült, hogy mi az autópályák koncesszióba adásának az oka (illusztráció)Forrás: shutterstock

Tíz éven belül minden tervezett szakasz megépülhetne, hogyha a koncesszió megvalósulhatna, anélkül, hogy más családtámogatásokról, vagy nyugdíjkiegészítés kifizetéséről mondana le az állam. Jelenleg Zalaegerszeg, Békéscsaba és Kaposvár irányába vannak adósságaink útfejlesztés terén, ezeket pár éven belül törlesztjük - jelentette ki Gulyás, szerinte a másik vállalásuk teljesítéséhez még több idő fog kelleni.

Több mint egymillió munkahelyet sikerült megvédeni, bértámogatásra 90 milliárd forintot fizetett ki a kormány – válaszolta egy másik kérdésre a miniszter.