Jogerősen 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Törvényszék Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) hódmezővásárhelyi polgármestert, aki a becsület csorbítására alkalmas tényt állított a megyei kormánymegbízottról és a járási hivatal vezetőjéről.

A bíróság nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében mondta ki bűnösnek a politikust. A törvényszék döntésével enyhítette az első fokon eljáró Csongrádi Járásbíróság által kiszabott 500 ezer forintos büntetést.

Az ítélet szerint Márki-Zay Péter 2019. július 25-én közösségi oldalán a magánvádló Juhász Tünde kormánymegbízottról és Holubán Csilla járási hivatal vezetőről a munkakörük ellátásával, közmegbízatásuk teljesítésével összefüggésben a becsület csorbítására alkalmas tényt állított.

Márki-Zay Péter azt állította, hogy politikai támadás áldozata lett, és nagyjából azzal próbált védekezni, hogy nem is gondolta komolyan, amit írt, csak ironizált. 

Rágalmazás miatt jogerősen elítélték Márki-Zay Pétert. Nem előszörFotó: Polyák Attila - Origo

Juhász Tünde ugyanakkor emlékeztetett: noha a külföldről Hódmezővásárhelyre szállított szemét ügyében sem a megyei, sem a járási kormányhivatalnak nem volt hatásköre, a polgármester "politikai iszapbirkózásba" húzta bele azzal, hogy ennek ellenkezőjét állította. A politikus megsértette szakmai presztízsében, és köztörvényes bűncselekménnyel hozta összefüggésbe. A kormánymegbízott sértőnek találta a bejegyzést követő, őt becsmérlő "kommentcunamit" is.

Korábban a törvényszék jogerősen egy hódmezővásárhelyi iskolaigazgató által indított büntetőügyben mondta ki jogerősen bűnösnek a polgármestert rágalmazás vétségében, és egy évre próbára bocsátotta. Mivel a bíróság próbaidő hatálya alatt marasztalta el újra a vádlottat, a törvényszék megszüntette a próbára bocsátást, és halmazati büntetést szabott ki vele szemben.