A nemrégiben elfogadott gyermekvédelmi törvényt széleskörű támogatottság övezi

nemi szimbólumok battle of sexes BLUE COLOUR CAST bonding circle concepts equality female SYMBOL friendship gender gesturing ICON ideas ILLUSTRATION indication male MAN SEX STANDING togetherness WAVING WHITE COLOUR CAST WOMAN bond casuals con
Nemi szimbólumok (illusztráció)
Vágólapra másolva!
Az Alapjogokért Központ legfrissebb közvélemény-kutatása alapján a nemrégiben elfogadott gyermekvédelmi törvényt széleskörű támogatottság övezi. A magyarok óriási többsége, 92 százaléka ugyanis egyetért a pedofilok szigorúbb büntetésével, míg szintén nagy részük, 60 százalékuk szerint a kiskorúakat meg kell óvni a médiában megjelenő gender- és homoszexuális-propagandától - írja az elemző- és kutatóintézet.
Vágólapra másolva!

A felnőtt magyar társadalom véleményét bemutató, országosan reprezentatív mintán végzett felmérés alapján kijelenthető, hogy csaknem minden megkérdezett egyetért a pedofilok szigorúbb büntetésével. Tízből több mint kilenc válaszadó szerint (92 százalék) szigorúbban kell büntetni a kiskorúak elleni szexuális bűncselekményt elkövetőket, és mindösszesen százból négyen (4 százalék) mondták azt, hogy a magyar törvények eddig is kellő szigorral léptek fel e téren.

Forrás: Alapjogokért Központ

A magyarok álláspontja világos: a gyermekek megóvása mindennél fontosabb,

nemzeti minimumként tekintenek a kiskorúak védelmére.

A kutatás alapján az is kijelenhető, hogy a pedofilokra a magyarok bűnözőkként tekintenek: a válaszadók 91 százaléka szerint ugyanis a pedofília bűncselekmény, és pusztán 2 százalékuk szerint – amint azt az e téren is érzékenyítést végző baloldali sajtó sugallja sokszor – csak „betegség”.

A gyermekvédelmi törvénycsomag – az Alaptörvény rendelkezéseinek eleget téve – biztosítja a gyermekek testi, de szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelmet is. Utóbbi szempontból fontos egyetértési pont, hogy a választókorú magyar lakosság 59 százaléka szerint nem elfogadható az, hogy a kiskorúak a homoszexualitással, mint jelenséggel találkozzanak:

tízből hat magyar utasítja el e szexuális irányultság „reklámozását” a gyermekek körében.

Ennél jóval kevesebben voltak azok (31 százalék), akik támogatják ezt.

Forrás: Alapjogokért Központ

Mindemellett a törvény egyik lényegi eleme, hogy a gyermekek szexualitással kapcsolatos nevelése, felvilágosítása a szülő joga és felelőssége. Viszont

a genderérzékenyítést a gyermekek jogainál is fontosabbnak tartó baloldali sajtó és nemzetközi politikai fősodor még ezen tételt is megkérdőjelezte.

A jogszabály alapvetésével ugyanakkor a magyarok 60 százaléka egyetért, ennyien támogatják ugyanis, hogy a homoszexualitás és a transzneműség megjelenítését tiltsák a kiskorúak számára is elérhető médiafelületeken – és csak a válaszadók 33 százaléka nem értett egyet a fenti célkitűzéssel.