Megújult a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája

Vágólapra másolva!
Több mint 1 milliárd forint kormányzati támogatásból megújult a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája. A Koraszülött Intenzív Osztály (PIC) áthelyezése és fejlesztése, a szülészet családbaráttá alakítása, az Újszülött és Gyermekágy Osztályok felújítása mind a Dél-Alföldi Demográfiai program célkitűzéseinek megvalósulását szolgálják.
Vágólapra másolva!

A Dél-Alföldi Demográfiai program fő célkitűzése a születések számának növelése régiónkban. Ennek alapvető feltétele, hogy a szülés minden nő számára pozitív élmény legyen. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján ehhez minden adott. A megújult szülészetet baba- és családbaráttá alakították, így ez az édesanyák minden igényének eleget tesz.

Forrás: Picasa

A több mint 1 milliárd forint kormányzati támogatásból másfél szintet (körülbelül 1.300 négyzetmétert) újítottak fel az elmúlt hónapokban. Öt modern, családbarát szülőszobát hoztak létre, az ehhez kapcsolódó teljes infrastruktúrával, műszerekkel és új bútorokkal. Emellett vajúdást támogató, korszerű eszközöket szereztek be, illetve az apa és a szülést kísérő részére is ideális körülményeket alakítottak ki – derült ki a 2021. június 25-i épületbejáráson.

Modernizálták az Újszülött Osztályt: egyterű, nagyméretű betegtereket hoztak létre, ahova az édesanyák a vizsgálatok alatt mobilbölcsőben tolhatják be az újszülöttjeiket. Fénykezelésre alkalmas inkubátorokat és légzésfigyelő berendezéseket szereztek be, valamint kisebb méretű vizsgálóhelyeket alakítottak ki, ahol az újszülötteket a szobatársaktól szeparáltan, de az édesanya jelenlétében lehet vizsgálni. Ezenfelül a szűrővizsgálatok elvégzésére hangszigetelt, a szemvizsgálatokra elsötétíthető vizsgálókat alakítottak ki.

Forrás: Picasa

Megújult és családbaráttá vált a Gyermekágy Osztály: megtörtént a közös helyiségek, kórtermek teljes felújítása. A két nagylégterű kórtermet kettő 2 ágyas szobává alakították át, különálló fürdőszobával szerelték fel. Felújították a vizesblokkokat is.

Modernizálták és bővítették az újszülött megfigyelő részleget, ezzel biztosíthatóvá vált az édesanyák jelenléte és az ápolási folyamatba történő bevonása, a minél gyakoribb és hosszabb ideig tartó bőr-bőr kontaktus és a kenguruztatás.

Hatalmas változás, hogy az eddig a Gyermekklinika tömbjében elhelyezett Koraszülött Intenzív Osztály (PIC) a szülészet mellé került. „Óriási minőségi javulást eredményez, hogy áthelyeztük a Koraszülött Intenzív részleget a Szülészeti Osztály mellé, hiszen ezzel elkerülhetővé válnak a koraszülött gyermekek esetében súlyos kockázatot jelentő szállítási traumák. Az áthelyezés nagyarányú fejlesztéssel is együtt járt, amellyel a célunk a szakmai standardoknak való maximális megfelelés. Gyakorlatilag a teljes eszközparkot lecseréltük, a kórtermi bútorzattól kezdve egészen a szülőágyakig. Mostantól tehát biztosíthatók mindazon feltételek, amelyek elsődlegesen a család szerepének fontosságát hangsúlyozzák, hiszen a gyermek és az anya végig egymás közelében maradhat, ráadásul méltó körülmények között" – fogalmazott az ünnepélyes átadón Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora.

Forrás: Picasa

– Az a célunk, hogy Magyarországon minden gyermek egységesen biztonságos körülmények között születhessen meg. Ha pedig egy baba a vártnál korábban érkezik, vagy váratlan probléma lép fel, magas színvonalú ellátást kapjon. Erről szól a szegedi fejlesztés is – mondta Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter.

„A Szegedi Tudományegyetem Dél-Alföldi Demográfiai Programjának egy újabb fontos pillére valósult most meg. A munka folytatódik: ezután következik a műtőrészleg teljes modernizálása és az embriológiai részleg kialakítása. A több mint 750 millió forintos újabb beruházás kiviteli előkészítése már folyamatban van" – tudtuk meg Dr. Fendler Judittól. A Szegedi Tudományegyetem kancellárja elmondta: a fejlesztések végeredményeként a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika a dél-alföldi régió összetett profilú egészségügyi centrumává válik. Segíti a családok gyermekvállalását, beleértve az erre való felkészülést és a várandósság időszakának orvos-egészségügyi szakmai támogatását. Képes a születés nyugodt, optimális körülményeinek biztosítására, valamint arra is, hogy a teljes gyermekvállalási értékláncban garantálja a betegkövetést, és szükség esetén az azonnali orvosi beavatkozás lehetőségét. Mindezektől nem csak a családok, az orvosok és az ápolók komfortérzetének javulását, hanem a születések számának intenzív növekedését is várják, ugyanis, ha a szülés alapvetően pozitív élmény egy nő számára, akkor később nagyobb eséllyel akar és mer majd ismét gyermeket vállalni.

A felújított Szülészeti Osztályon a sajtó képviselőit Dr. Novák Tibor egyetemi docens, a SZTE SZAKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika intézetvezető-helyettese, a Szülőszoba és Gyermekágy Osztály vezetője vezette végig. A Szegedi Tudományegyetem Koraszülött Intenzív (PIC) részlegét Dr. Bereczki Csaba, az SZTE SZAKK Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ igazgatója mutatta be a sajtó képviselőinek.

Az épületbejáráson részt vett Dr. Rádi Katalin, a Korábban Érkeztem Alapítvány létrehozója, Prof. Dr. Csóka Ildikó, az SZTE stratégiai főigazgatója, Csóti Ferenc, az SZTE műszaki igazgatója, Mikó Zoltán, a Future FM vezérigazgatója, Vörös Ferenc, a GENÉV Kft. ügyvezetője, Dr. Tűzkő Nándor, a Szent Margit Kórház osztályvezető főorvosa.