Brutálisan megverték a rakacai férfit, aki azt terjesztette, hogy egy férjes asszony a szeretője

Vágólapra másolva!
Fényes nappal az utcán vert meg egy házaspár egy helyi férfit. A megvert férfinak az volt a bűne, hogy azt híresztelte a településen, hogy viszonya van a nővel.
Vágólapra másolva!

Vasárnap délelőtt kezdett vitatkozni egy házas ember egy másik férfival az utcán. Utóbbi ugyanis részegen megjelent a háza előtt, és ecsetelni kezdte, hogy

közelebbi jó kapcsolatot ápol annak feleségével.

A férj megelégelte a rágalmakat a feleségéről, és távozásra szólította fel ellenlábasát, aki azonban nem tágított. Ekkor

a kellően felbosszantott férj lefejelte vitapartnerét, majd távozott.

Ezt látva a hamisan vádolt feleség

egy seprűnyéllel ütni kezdte az őt településszerte rossz színben feltüntető férfit.

Forrás: Police.hu

A megvert férfi sérülései súlyosak voltak.

A férj ellen súlyos testi sértés, míg a feleség ellen garázdaság miatt indult eljárás.