Életeket tettek kockára néhány ezer forint miatt a szalkszentmártoni tolvajok

Vágólapra másolva!
Egy szalkszentmártoni férfi és a társa betört az önkormányzat udvarára, ahol az ott álló tűzoltóautóból kiloptak két akkumulátort. Később, az önkormányzat másik telephelyére is betörtek, ahol munkagépekből és egy teherautóból lopták ki az akkumulátort.
Vágólapra másolva!

A férfi és az egyik társa április 9-én hajnalban megbontotta az önkormányzat udvarának drótkerítését.

A bent parkoló tűzoltóautó lakattal lezárt ajtaját feltörték, majd kiloptak belőle két akkumulátort.

Ezek után elmentek az önkormányzat telephelyére, ahova a drótkerítést elhúzva jutottak be. Innen egy munkagépből kettő és egy kisteherautóból egy akkumulátort loptak.

Az összesen 170 ezer forint értékű akkumulátorokat 15 ezer forintért adták el. A pénzt elosztották és elköltötték.

Forrás: Police.hu

A férfi március végén, egy másik társával egy szalkszentmártoni ház kerítéséről lefeszítettek két lécet, majd a résen bemásztak.

Innen elloptak rönkhasítógépet, fűrészeket és más gépeket összesen 109 ezer forint értékben.

A lopott eszközökből párat lefoglaltak, így a kár egy része megtérült.

Az ügyészség lopás miatt emelt vádat a büntetett előéletű férfiak ellen, akiket a bíróság június 25-én elítélt.

A mindkét lopásban résztvevő férfit és az egyik társát 64 nap elzárásra és 240 óra közmunkára ítélték, míg a másik társát 312 óra közmunkára.

Az ítélet két tolvaj esetében jogerős, a harmadik védője enyhítésért fellebbezett.