Az osztrák kancellár a migráns bűnözők gyors kitoloncolását ígérte

Vágólapra másolva!
"Nem állítjuk le az Afganisztánba történő kitoloncolásokat, és nem enyhítünk a menekültügyi törvényen" - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár kedden.
Vágólapra másolva!

Kurz annak nyomán nyilatkozott, hogy előző nap elfogták azt a két afgán férfit, akiket a hét végén megtalált 13 éves kislány megerőszakolásával és meggyilkolásával gyanúsítanak.

A kancellár megdöbbenését fejezte ki az eset kapcsán, és mély együttérzését a család felé. Kijelentette, ilyen

Hozzátette, a törvény lehető legkeményebb szigorával fognak eljárni az elkövetőkkel szemben.

Karl Nehammer belügyminiszter pedig hangsúlyozta, hogy a befogadó ország törvényeinek megsértésére, erőszakos cselekmények elkövetésére nincs mentség

A kislány holttestét Bécs 22. kerületében, egy fának támasztva, járókelők találták meg szombaton reggel.

A rendőrség tanúvallomások alapján hétfőn őrizetbe vett egy 18 éves afgán férfit, aki 2015-ben érkezett Ausztriába, és

egyszer már megítélt menedékjogát 2017-ben különböző bűncselekmények elkövetése miatt visszavonták, de kitoloncolni nem tudták, mert még kiskorú volt.

A másik őrizetbe vett gyanúsított 16 éves, szintén afgán állampolgár, és 2021 áprilisában érkezett Ausztriába, menedékkérelmet adott be, mely jelenleg épp elbírálás alatt van.

Kihallgatásukat megkezdték. A rendőrség nem zárja ki további tettestársak közreműködését, de a folyamatban lévő nyomozás miatt egyéb információval nem szolgáltak.

Karl Nehammer belügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján elmondta, aki "menedéket keres és talál Ausztriában, annak be kell tartania a törvényeket, amennyiben ezt nem teszi, azonnal ki kell utasítani az országból."

Az ORF közszolgálati televízió újságírójának felvetését - miszerint "a súlyosan traumatizált menekültek integrációjával nem törődik eleget az állam" - a belügyminiszter határozottan visszautasította.

- fogalmazott a tárcavezető.