Tegnap találtak rá arra a négyfős családra, amely már napok óta halott lehetett - ahogyan megírtuk. A férj, a feleség és a két kisgyerekük szén-monoxid-mérgezés miatt fulladhatott meg Budapesten, egy belvárosi lakásban. Egy szakember azt mondja, egy néhány ezer forintos készülék megmenthette volna a család életét.

Egy gázszereléssel, illetve -karbantartással foglalkozó szakember szerint azokban a lakásokban, ahol van olyan berendezés, amely gázzal működik, elengedhetetlen egy jól működő szén-monoxid-érzékelő.

„A szén-monoxid felhalmozódása olyan lakásokban fordul elő, ahol nyílt égésterű, azaz kéményes gázkészülék van, és a kéménytető felmelegszik. Ehhez hozzájárul, hogy mostanában egyre többen használnak a lakásban légkondicionálót, illetve konyhai szagelszívókat főzés közben, amelyeknek köszönhetően az égéstermék nem megy ki, hanem visszaáramlik a levegőbe.

A budapesti lakásban, ahol a négytagú család meghalt, pont ez történhetett. A nagy melegben ugyanis csak a klíma ment, az ablakokat nem nyitották ki, így a mérgező gáz nem tudott hol kimenni.

Forrás: Origo

Szabó Sándor szerint az új, jobban záró, így jobban is szigetelő ablakok ilyen szempontból csak tovább rontanak a helyzeten.

Az előbb említett dolgok súlyos szén-monoxid-mérgezéshez vezethetnek, ami az ember halálát is okozhatja. A szén-monoxid ugyanis egy színtelen, szagtalan gáz, teljesen észrevehetetlen, még akkor is, amikor már telítődött vele a lakás. Esetleg néhányan fejfájást tapasztalnak, amit a frontra, vagy egyéb egészségügyi problémákra fognak, és bele sem gondolnak abba, hogy a szén-monoxid okozza a rossz közérzetüket.

Forrás: Shutterstock

Szabó Sándor gázszerelő arra kérdésre, hogy hogyan lehet megelőzni a szén-monoxid-mérgezést, azt mondja, hogy minden olyan lakásba, ahol kéményes gázkészüléket használnak, be kell szerezni egy szén-monoxid-érzékelőt.
Ez a készülék már 5-15 ezer forint között kapható, és ennyit igazán megér, mivel tényleg életeket menthet. Minden készüléknél figyelni kell a lejárati dátumra, általában 2-5 évig tudja ellátni a funkcióját, ezután cserélni kellHozzátette, ezeknek a készülékeknek a használata rendkívül egyszerű, még szakember sem
kell hozzá, egyszerűen meg kell venni, majd elhelyezni a lakásban olyan helyen, hogy közel
legyen a gázkészülékhez. Például az előszoba vagy a fürdőszoba alkalmas lehet ebből a szempontból. 

Forrás:Shutterstock

Ha pedig az érzékelő jelez, a legjobb, amit tehetünk, hogy lekapcsoljuk a kazánt, az összes ablakot kinyitjuk, és a szellőztetés idejére kimegyünk a lakásból.

Szabó Sándor azt is mondja, hogy amennyiben kicseréltetjük a lakásban a nyílászárókat modern, hőszigetelt típusra, érdemes zárt égésterű kazánra cseréltetni a régi gázkészüléket is, amivel szintén kivédhető a szén-monoxid-mérgezés veszélye.

"Nyáron is számolnunk kell a szén-monoxid jelentette veszélyekkel" – erre már a katasztrófavédők figyelmeztetnek.

Ahogy fogalmaznak, a szén-monoxid-mérgezések elkerülése érdekében gondoskodni kell a lakás rendszeres szellőzéséről. A mérgező gáz ugyanis akkor fejlődik ki, ha a nyílt égésterű fűtőeszköz elhasználja a helyiség levegőjét az égéshez, és nem biztosított a levegő-utánpótlás. Az egyéb épületgépészeti berendezéseket – páraelszívó, motoros szagelszívó ventilátor, szárítós mosógép – is figyelembe kell venni a kazán üzemelésekor, mert ezek szintén a lakás levegőjét használják.

"A nagy hőségben megemelkedhet a szén-monoxid miatti riasztások száma. Ennek oka, hogy a kémény belső hőmérséklete alacsonyabb, mint a külső hőmérséklet, a beszorult hideg levegő pedig nem engedi kiáramolni az égésterméket. A légdugó miatt az égéstermék visszaáramlik a vízmelegítőbe, és másodpercek alatt mérgező szén-monoxid fejlődhet" - mondják.

Ők is azt emelik ki, hogy fontos még nyáron is szén-monoxid-érzékelőt használnia annak, aki nyílt égésterű vízmelegítővel melegíti a vizet.

A szén-monoxid miatt érkező segélyhívások száma évről évre nő.