Az Emmi és a szakszervezetek közösen alakítják ki az egészségügyi dolgozók jobb élet- és munkakörülményeit

CSER Ágnes; TOMA Lajos; KÁSLER Miklós
Budapest, 2021. július 2. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (k), Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke (b) és Toma Lajos, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének (MÖSZ) elnöke aláírja a stratégiai partnerségi megállapodást az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) 2021. július 2-án. A megállapodásban rögzítik, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást az elképzeléseikről, ötleteikről. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével (MSZ EDDSZ) és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetével (MÖSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Vágólapra másolva!

A dokumentumot Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Cser Ágnes, az MSZ EDDSZ elnöke és Toma Lajos, a MÖSZ elnöke pénteken Budapesten írta alá. Kásler Miklós az aláírást megelőzően azt mondta: a megállapodásban rögzítik, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást az elképzeléseikről, ötleteikről. Mindettől azt várják, hogy közösen segíthessenek.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (k), Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke (b) és Toma Lajos, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének (MÖSZ) elnöke aláírja a stratégiai partnerségi megállapodást az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) 2021. július 2-án. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Cser Ágnes arról beszélt, hogy

hosszú évek óta "igényes együttműködés" van az Emmi és az általa vezetett szakszervezet között,

és azért küzdenek közösen, hogy az egészségügyben dolgozók élet- és munkakörülményei, jövedelme méltó legyen az általuk végzett feladathoz.

Toma Lajos elmondta, 2016-ban kezdődött az érintettek között tárgyalássorozat, a megállapodás most ennek egy állomása.

A két szakszervezet és a minisztérium azt vállalta, hogy az egészségügy jobbításáért próbálnak mindent megtenni

- közölte.

A közreadott sajtóanyag szerint a megállapodás annak érdekében jön létre, hogy a miniszter közvetlenül bevonja a jogszabály előkészítésébe a stratégiai partnereket, az egészségügyi humánerőforrás helyzetét javító intézkedésekben és a jogszabályok kialakításában előzetes véleményezési jogot biztosítva nekik.