Így verték meg a kompolti szülők gyerekük tanárát – videó

bántalmaz, tanár, verekedés, buszmegálló, szülő
Vágólapra másolva!
Egy anya és a férje a gyerekük tanárával előbb csak kiabáltak. Aztán neki is estek. Többször is megütötték, mind a ketten. A tanár súlyosan megsérült.
Vágólapra másolva!

A tanár októberben kora délután Kompolton leszállt az iskolai buszról, ahol már várták őt az egyik tanítványa szülei. Egy korábbi nézeteltérés miatt akarták számonkérni.

Az anya rögtön kiabálni kezdett vele, aztán meg is ütötte.

A tanár a táskáját maga elé tartva próbált védekezni, ez azonban csak részben sikerült neki. Így az anya ütései közül több is eltalálta az arcát.

A feldühödött anyát egy másik, már felnőtt gyereke is próbálta nyugtatni, ez azonban nem sikerült neki.

Sőt, a férje is egyre indulatosabb lett, és

kétszer ököllel megütötte a tanárt, egyszer arcán, egyszer pedig az orrán.

A támadást egy ott lévő felvette.

A verésnek a buszsofőr és egy másik tanár vetett véget.

A megvert tanár súlyosan megsérült.

A szülőket felfüggesztett börtönre ítélhetik.