Magyarország 200 ezer adag vakcinát ajándékozott Bosznia-Hercegovinának - videó

Bosznia-Hercegovina, vakcina, Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
Kétszázezer adag koronavírus elleni védőoltást ajándékozott Magyarország Bosznia-Hercegovinának, és Budapest azt reméli, hogy a boszniai oltási kampány felgyorsítása hozzájárul az ország gazdasági újraindításához is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szarajevóban, ahol átadta a magyar kormány ajándékát.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető rámutatott, az utóbbi másfél év nagyon nehéz volt, az egész világ a járványkezeléssel volt elfoglalva, ám két dologban mindenki egyetértett:

egyrészt az első számú feladat az emberek életének és egészségének a megőrzése, másrészt pedig ennek leghatékonyabb eszköze a védőoltás.

A magyar kormány mindent megtett annak érdekében, hogy minél rövidebb idő alatt minél több embert beoltsanak, és a sikeres vakcinabeszerzésnek, valamint az európai szinten is egyedülálló oltási kampánynak köszönhetően a gazdaságot is gyorsan újra tudta indítani - magyarázta Szijjártó Péter, majd hozzátette:

"Magyarország és a Nyugat-Balkán kölcsönös függőségben élnek egymással, igaz ez a gazdaságra, a biztonságra és a migráció megállítására is.

Ezért is segítünk szívesen annak érdekében, hogy sikeres legyen az önök járvánnyal szembeni védekezése is" - emelte ki Szijjártó Péter a szarajevói repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.

Rámutatott, minél sikeresebb a védekezés a Nyugat-Balkánon, annál nagyobb biztonságban van Magyarország is.

A kétszázezer adag Sinopharm-védőoltás, amelyet Magyarország ajándékozott Bosznia-Hercegovinának, eddig a legnagyobb vakcinaadomány, amelyet Szarajevó kapott.

"Azt reméljük, hogy az oltási kampány felgyorsításával gyorsabban tudják önök is újraindítani a gazdaságukat, és hozzájárul az önök stabilitásához annak érdekében, hogy féken tudják tartani az illegális migrációs hullámokat" - adott hangot reményének a külgazdasági és külügyminiszter.

A sajtótájékoztatón Zoran Tegeltija boszniai miniszterelnök köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért, és elmondta, a most érkezett 200 ezer adag vakcinával

már összesen 900 ezer adag védőoltás érkezett az országba, amellyel a leginkább veszélyeztetett csoportokat tudják beoltani.

Hozzátette, várhatóan az év második felében további mintegy kétmillió vakcinát kapnak, hogy azzal az ország felének biztosítani tudják mindkét adag koronavírus elleni védőoltást. Felhívta a figyelmet arra is, hogy várhatóan őszre a járvány újabb hullámára lehet számítani, így a mostani időszakot kell kihasználni az oltakozásra, hiszen most folyamatosan csökken a fertőzöttek száma.