Anya és lánya együtt termesztette a marihuánát Püspökladányban

Vágólapra másolva!
Egy budapesti nő az anyja püspökladányi házában termesztette a marihuánát, amiben az asszony is segített neki.
Vágólapra másolva!

A 40 éves nő 2018-ban Budapesten élt, de az ideje nagy részében az anyja püspökladányi házában volt. Rendszeresen segített rossz állapotban lévő anyjának, és a családi vállalkozásban is részt vett.

A nő 2018 őszén Budapesten kannabiszpalántákat vett, valamint a termesztéshez szükséges eszközöket. Ezeket mind elvitte az anyja házába.

Forrás: Police.hu

Az anyjával együtt ezek után elkezdték termeszteni a kábítószert. A növényeket előbb a házban felállított fóliasátorban nevelték, majd a kihajtást követően a kertbe ültették.

A növényekről legalább háromszor szüretelték le a virágokat és a leveleket.

A rendőrség 2019 októberében tartott házkutatást az asszony házában, valamint a nő budapesti lakásában. Mindkét helyszínen találtak kábítószert.

Az ügyészség kábítószer birtoklása miatt emelt vádat ellenük. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje a nőt fegyházbüntetésre, az anyját pedig börtönbüntetésre.