Petschnig Mária Zita baloldali közgazdász szerint „nagyon-nagyon erős megszorításokat kellene eszközölni a magyar gazdaságban", ha a baloldal hatalomra kerülve be akarja vezetni az eurót - írja a Mandiner. Márpedig Gyurcsányné bejelentette, hogy ő mindenáron be akarja vezetni, Petschnig Mária Zita Gyurcsány Ferenc közeli tanácsadója. Jellemző a bizalmi kapcsolatra, hogy a közgazdásznő férje, Kéri László politológus tavaly év végén a Heti hetes tagjainak találkozóján elárulta (vagy eldicsekedett vele), hogy az őszödi beszéd után is tanácsokat adtak Gyurcsánynak.

Gyurcsányné az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be, hogy gyorsan bevezetné az eurót.

Petschnig Mária Zitát, a Pénzügykutató Zrt. főmunkatársát, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi tanácsadóját ezek után arról kérdezték, hogy vajon 2026-ra be lehetne-e vezetni az eurót. Erre ezt válaszolta: "nagyon-nagyon erős megszorításokat kellene eszközölni a magyar gazdaságban".

A teljes beszélgetés az alábbi videó 8 perc 40 másodperctől kezdődően tekintheti meg:

Korábban az Origo is beszámolt róla, hogy Gyurcsány Ferenc megszorításai miként tették majdnem tönkre az országot 2006-ban. Az Őszödi hazugságbeszéd után az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén jelentette be többek között, hogy 30 százalékkal emelkedik a háztartási gáz és 10-14 százalékkal a villamos energia ára, 15-ről 20 százalékra emelik az áfát, bevezetik a házipénztári adót és a 4 százalékos szolidaritási különadót, valamint a kórházi vizitdíjat. És ugyanakkor megszüntették a 13. havi nyugdíjat.

Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató főmunkatársaForrás: MTI/Máthé Zoltán

Míg a kormány a családokat és a dolgozó embereket támogatja, addig a baloldal ismét súlyos megszorításokat tervez,  mindez pedig jól látszik az utóbbi hetek üzenetein is, amelyeket most meg is erősített Petschnig Mária Zita is, aki az emberek tízezreit tönkretevő Gyurcsány-Bajnai időszakban is kulcsszereplő volt.