Varga Judit: A Soros ex machina ismét belendült

VARGA, Judit, Varga Judit,
Vágólapra másolva!
Irányított kérdésekkel machináló kamujelentéssel és listákkal próbálják már megint aláásni Magyarország hírnevét a baloldali véleménybuborék szervezetei, írja Varga Judit Facebook oldalán.
Vágólapra másolva!

A „függetlenobjektív" Riporterek Határok Nélkül által hétfőn közzétett lista Magyarországot úgy próbálja feltüntetni, mint ahol különösen drasztikus módon és kíméletlenül nyomják el a sajtószabadságot.

Az a szervezet teszi ezt, amely 2017-ben 200 ezer, 2019-ben pedig 175 ezer dollárt kapott Soros György alapítványától és amely az Európai Bizottság jogállamisági jelentésének elkészítésénél több, a Bizottság által megfogalmazott aggály és vád alátámasztásának egyedüli forrásaként szolgált.

Ezzel szemben mi a valóság?

  • Látjuk, hogy az ellenünk intézett összehangolt támadások során figyelmen kívül hagyják, hogy Nyugat-Európában szinte teljesen elnyomják a konzervatív véleményeket.
  • Aggasztó továbbá az a tény is, mely szerint a németeknek csak 45%-a gondolja úgy, hogy szabadon elmondhatja a véleményét, míg Magyarországon az online és offline vélemények szabadsága mindenki számára garantált.
  • Az Európa Tanács volt az első nemzetközi szervezet, amely a 2011-ben elfogadott magyar Alaptörvényről szóló 1941 (2013) sz. határozatában kijelentette, hogy „az új magyar parlament a szabad és demokratikus. Magyarország történetében először, demokratikus eljárás útján módosította az egypártrendszertől örökölt korábbi alkotmányt egy új és modern Alaptörvénnyé, a parlamentben folytatott intenzív viták után és a magyar civil társadalom közreműködésével."
  • A magyar médiatevékenységek szabályozási környezete pedig a Bizottsággal együttműködésben került kialakításra.

Magyarország egyike azon kevés uniós tagállamnak, ahol a médiában és az ideológiai vitákban, valamint a közvéleményben is valódi pluralizmus érvényesül. Átfogó jogszabályi környezet biztosítja az újságírói és szerkesztői szabadságot.

A Riporterek Határok Nélkül listagyártói inkább amiatt aggódjanak, hogy a Politico nem hajlandó közölni egy demokratikusan megválasztott kormány igazságügyi miniszterének a véleménycikkét. Mert ez valóban aggasztó a sajtószabadság szempontjából...