Közlekedési káosz és összeomlás, ez Karácsonyék mérlege

Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc
Vágólapra másolva!
A fővárosi közlekedés teljes tönkretétele mellett egyre több gyanús beszerzés is jellemzi Karácsony Gergely főpolgármesteri tevékenységét. Gyurcsány emberének legújabb botránya, hogy a főváros olyan 30 éves villamosokat szerezne be, amelyeket klimatizálni sem lehet. Az utóbbi azért érdekes fordulat, mert Karácsonyék 2019-ben még azzal kampányoltak, hogy klimatizálni kell a 3-as metró szerelvényeit. A főváros baloldali vezetésének a botrányos beszerzések mellett arra azért volt ideje, hogy több százmilliós jutalmakat osztogasson magának.
Vágólapra másolva!

Karácsony Gergely főpolgármester még júniusban fogadta el azt az előterjesztést, amely értelmében új villamosokat szereznek be a fővárosnak.

A tervek szerint Frankfurtból közel harmincéves, klímával nem rendelkező járművek érkezhetnek Budapestre, mintegy 7,7 milliárd forintért.

Nem ez az első olyan járműbeszerzés vagy felújítási terv azonban Karácsony Gergely főpolgármestersége idején, ami több kétséget is felvet, és számos hátránnyal jár a budapesti lakosok számára. Ezekben a beszerzésekben, fejlesztésekben az a közös, hogy a velük kapcsolatos kudarcokért, problémákért mindig a kormányt teszi felelőssé a balliberális városvezetés – írta a Magyar Nemzet.

Karácsony Gergelyék körül egyre több a zavaros beszerzés Fotó: Polyák Attila - Origo

Nem lesz klíma a villamoson, pedig Karácsonyék korábban ezzel kampányoltak

Három ütemben, összesen 35, Frankfurtban kiárusított kötött pályás jármű érkezne Budapestre. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint azonban

Frankfurt éppen azért kínálja eladásra ezeket a villamosokat, mert azokra utólag nem lehet klímát szerelni.

A frankfurti közlekedési vállalat (VGF) weboldalán leírják az okot is: a berendezést nem bírja el a tető, nem erre méretezték.

A BKV villamosállománya nyolcvan százalékban magas padlós, korszerűtlen járművekből áll, a flotta frissítése megalapozott törekvés – írja a Világgazdaság. Hozzáteszik azonban, hogy a Frankfurtból beszerezhető villamosok üzemidő-tartaléka legfeljebb 15-20 év (egy újé ennek a duplája), vagyis a megvásárlásuk mindössze átmenetileg javítaná a szolgáltatási színvonalat.

Ráadásul a klimatizálás hiánya, illetve az, hogy a szellőztető berendezések pótlása bizonytalan, teljességgel szembemegy az utasok elvárásaival, és a jelenlegi városvezetés által eddig vallott közlekedéspolitikával.

Karácsony Gergely többször kritizálta, hogy elődje, Tarlós István városvezetése alatt a 3-as metrószerelvények modernizálását légkondicionálás nélkül rendelte meg Budapest.

Eközben a BKK nemrég mindössze annyit tudott javasolni arra az esetre, ha a kánikulai napokon azt tapasztalnánk, hogy egy-egy járművön nem működik a légkondicionáló, hogy „nyissuk ki az ablakot."

Karácsonyék buszbeszerzése sem volt egy sikertörténet (Képünk illusztráció) Forrás: MTI/Kovács Tamás

Botrányos buszbeszerzés

A villamosok mellett a buszok beszerzése is botrányosra sikeredett a Városházán.

Még tavaly a főváros vezetése kiírt egy busztendert, amin egy offshore hátterű cég volt a befutó, amelynek a működése nem átlátható, nincsenek a tulajdonában buszok, és nincsenek alkalmazottjai sem, ráadásul a benyújtási határidő előtt pár nappal hozták létre.

A nyertes cég közvetetten Leisztinger Tamás nagyvállalkozóhoz köthető, aki korábban Tüttő Kata (MSZP) városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes élettársa volt.

Maga Karácsony Gergely zavarosan, önmagának is ellentmondva beszélt a BKV botrányos buszbérlési tenderéről. A főpolgármester először egyebek mellett azt hangoztatta, „nem is tudja, miről kellene beszélnie" az offshore hátterű kamucég győztes pályázatával kapcsolatban, egy másik nyilatkozatában viszont később azt állította: személyesen értesült arról, hogy a rendőrség már nyomoz az ügyben. Karácsony egy helyen azt állította, jogszerűen folyt le a közbeszerzési eljárás, ugyanakkor azt is elismerte, „erős a gyanú", hogy nem valódi referenciát mutatott be a nyertes CR-Facilities Zrt.

A Közbeszerzési Hatóság akadályozta meg a baloldal mutyiját

Meglehetősen botrányosra sikeredett az a fővárosi tender is, amelyben fél tucat önkormányzati társaság keresett céget a reklámkampányok lebonyolítására. Még 2021 februárjában vonta vissza a médiavásárlási szolgáltatások beszerzésére kiírt közös közbeszerzését hét fővárosi tulajdonú társaság. Február 1-jén elindította a jogorvoslati folyamatot a Közbeszerzési Hatóság, rá egy napra azonban az érintett cégek lefújták a tendert.

Ami egyből szemet szúrt az illetékes hatóságoknak, hogy a főváros által kiírt pályázaton csak és kizárólagosan az nyerhet, aki rendelkezik Effie-díjjal. Ezenkívül különös módon azt is kikötötték, hogy csak a 2017 és 2020 között kapott elismeréseket veszik figyelembe, jóllehet az Effie-díjat 2002-től ítélik oda Magyarországon.

Ezt a kitételt a KH elnöke aggályosnak ítélte meg, ugyanis korlátozná a szabad versenyt, valamint egyenlőtlen feltételeket hoz létre a gazdasági szereplők számára.

Jutalomra dőltek a százmilliók

A gyanús beszerzések mellett arra is volt energiája Karácsonyéknak, hogy összesen 600 dolgozónak osztottak ki 357 millió forintnyi jutalmat. Van olyan városházi főosztályvezető, aki több mint hétmillió forint jutalmat kapott múlt év végén Karácsony Gergely főpolgármestertől.

A főváros által nyilvánosságra hozott lista nemcsak az irreálisan magas jutalmak és kifizetések miatt rendkívüli, hanem mert a hivatal nem nevezte meg a jutalmazott személyeket.

Ez példátlan, ugyanis Tarlós István korábbi főpolgármester rendre nyilvánosságra hozta azoknak a személyeknek a kilétét, akik jutalomban részesültek.

A legnagyobb jutalmat – 7 225 000 forintot – egy titokzatos főosztályvezető kapta, akiről annyit tüntetett fel a Főpolgármesteri Hivatal, hogy havonta 850 ezer forintot keres, ami azt jelenti, hogy nyolc és fél havi jussát kapta meg jutalomként.

Közlekedési káoszt már tudott okozni Karácsony Fotó: Polyák Attila - Origo

Soha nem látott közlekedési káoszt okozott Karácsony

Időközben, ahogyan arról az Origo is többször beszámolt, Budapest közlekedése összeomlott a teljesen értelmetlenül időzített párhuzamos beruházások miatt. Karácsony már a megválasztása előtti hónapokban arról beszélt, hogy ki akarja szorítani az autósokat Budapestről.

Terve 2020 áprilisában öltött formát, és a járvány miatt kapott veszélyhelyzeti felhatalmazásával el is kezdte azt megvalósítani. 2021 nyarától lett igazán tragikus az autósok helyzete, ekkor a forgalmirend-változások mellett több komoly felújítási munkálat vette kezdetét, amitől iszonyú lett a káosz.

Katasztrófa! Istentelen rossz! Át kellett volna gondolni! Egy elmebeteg, aki három sávból egyet hagy meg az autósoknak – reagáltak a Hír TV által megszólított autósok a fővárosi dugó közepén araszolva.

Karácsony zavarában hisztérikusan válaszolt

– ezt üzente Karácsony Gergely azoknak, akik szóvá tették, hogy a lezárások miatt csak araszolgatni lehet a budapesti utakon. A főpolgármestert azonban egyáltalán nem érdekli a budapestiek tiltakozása.

– reagált korábban a dugókra Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

Tele van Gyurcsány Ferenc embereivel a budapesti Városháza

Mint arról korábban beszámoltunk, a 2019-es önkormányzati választást követően a budapesti Városháza megtelt a Gyurcsány-korszak embereivel. Karácsony Gergely szó nélkül átengedte az irányítást nekik. A Városházát - vagyis a Fővárosi Önkormányzatot - valójában nem a főpolgármester, Karácsony Gergely, hanem a baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc irányítja.

A főpolgármester kampányában jelentős szerepet játszott Gyurcsány két bizalmi embere, Gál J. Zoltán és Batiz András is. Ők a mai napig meghatározó szerepet töltenek be a főpolgármester mellett, Gál J. gyakorlatilag felügyeli a munkáját, még a főpolgármester Facebook-posztjait is ő írja.

Az egyik legfontosabb pozíciót Draskovics Tibor, a Gyurcsány-kormány pénzügy-, majd igazságügyi és rendészeti minisztere kapta meg. 2019-től a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósági elnöke lett.

Gyurcsány Ferenc irányít a Városházán is Forrás: Origo

Gyurcsány Karácsonyra erőltette a bukott televízióst, Kálmán Olgát is, aki 2019-től (hivatalosan Gy. Németh Erzsébethez tartozva) kulturális tanácsadó.

Szintén Gyurcsány egyik erős embere áll a Budapesti Városüzemeltetési Holding (BVH) Felügyelőbizottságának élén, Élő Norbert személyében. Gyurcsányhoz köthető Handl Tamás is, aki korábban a testőre volt. Handl vezeti a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságot.

Gyurcsány volt minisztere, Kolber István, a DK Országos Tanácsának jelenlegi elnöke 2019-től a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatósági tagja. Komoly szerepe van Katona Tamásnak, Gyurcsány volt államtitkárának, aki 2019-től a BKV Zrt. Felügyelőbizottságának elnöke. Nemes Gábor, a DK XVI. kerületi önkormányzati képviselője 2019-től a BKV Zrt. igazgatósági tagja, Szabó Zoltán, korábbi országgyűlési képviselő a Fővárosi Csatornázási Művek Felügyelőbizottságának tagja.