130 millió forintra perelik a kettős gyilkosságért elítélt vadászt

Nyíregyháza kettős gyilkosság
Vágólapra másolva!
Legkorábban 25 év múlva szabadulhat a fegyházból H. Miklós, az a nyíregyházi vadász, aki két éve lelőtte gyerekkori barátját, Nemes Jánost és annak édesapját, idősebb Jánost. A motiváció a bosszú volt, ugyanis a vadász felesége az ifjabb Jánossal csalta meg őt. H. Miklós életfogytiglant kapott - mely még nem jogerős -, szeretője pedig rendszeresen nekiesik a gyászoló családnak, amely viszont 130 millió forintra pereli a gyilkost.
Vágólapra másolva!

Miklós maga is nyíltan szeretőt tartott, de azt nem tudta elfogadni, hogy felesége, Marianna megcsalta, méghozzá állítása szerint ifjabb Jánossal, így a férfi magából teljesen kivetkőzve egy nap megtöltötte fegyverét, elbúcsúzott szeretteitől, majd egyenesen Jánosékhoz hajtott,

ahol először a csukott ajtón keresztül ifjabbik Jánost, majd a fia segítségére siető édesapját is hidegvérrel hátba lőtte a nyílt utcán.

A vadász felesége, aki miatt az egész ügy kirobbant, el sem jött a tárgyalásra - írja a Bors.

A nyíregyházi kettős gyilkosság helyszíne Fotó: Polyák Attila - Origo

A férfi nyugodtan fogadta az ítéletet, szeretője viszont nem: hangosan zokogott az ítélethirdetés és az indoklás alatt, távoztában pedig trágár szavakkal mocskolódott az áldozat családja felé. Az özvegy szerint nem ez volt az első alkalom, hogy nekik rontottak.

– mondta a Borsnak Nemes Jánosné Klára, aki hozzátette: szeretné, ha a férfi tényleges életfogytiglant kapna.

- részletezte az özvegy, aki képtelen feldolgozni, hogy egy napon veszítette el fiát és férjét, akivel 44 évig éltek boldog házasságban.

– mondta a lapnak. Unokája, az akkor 17 éves Martin is ott volt a tárgyaláson, az ő karjai között halt meg édesapja, akivel már nem tudott beszélni:

– mondta a fiú.

A család polgári kártérítési igényt is támasztott, összesen 130 millió forintra perelik a vadászt. Az ítélet még nem jogerős, ugyanis az ügyészség súlyosbításért, míg a gyilkos jelentős enyhítésért fellebbezett
- írja a lap.