Hétfőtől tovább súlyosbodik Karácsonyék közlekedési káosza, még nehezebb lesz az autósoknak

Karácsony Gergely
Vágólapra másolva!
Hétfőn megkezdődnek a felújítási munkálatok a fővárosi Blaha Lujza téren. Az első ütemben az aluljáró födémjét szigetelik, ezért 10-12 hétig komolyabb forgalomkorlátozásra kell számítani a csomópontban. Vagyis, még nehezebb lesz a Karácsonyék által üldözött autósok élete, mutatjuk az újabb forgalomkorlátozásokat.
Vágólapra másolva!

A tér felújítása mellett az aluljárót felülről újraszigetelik, és emiatt a Rákóczi úton és a Nagykörúton is irányonként egy-egy forgalmi sávot le kell zárni. A Rákóczi úton fennmarad a 2x2 sávos forgalom az autóknak, a buszközlekedést lámpaprogrammal, illetve elsőbbségadás biztosításával próbálják segíteni a hivatalos tájékoztatás szerint.

A Nagykörúton az első 10-12 hétben csak 2x1 sávon lehet majd közlekedni.

Az érintett szakaszon megszűnik a kerékpársáv. A forgalomkorlátozás alatt a főváros felfüggeszti a VII. kerületben a forgalomcsillapítás egyes részeit, így a Wesselényi utca és a Dohány utca teljes hosszában átjárható lesz a Károly körút és a Nagykörút között.

A tér használatát és a gyalogosforgalmat a felújítás befejezéséig, 2022 végéig korlátozzák.

Mint arról az Origo is beszámolt, a fővárosi közlekedés teljes tönkretétele mellett egyre több gyanús beszerzés is jellemzi Karácsony Gergely főpolgármesteri tevékenységét. Gyurcsány emberének legújabb botránya, hogy a főváros olyan 30 éves villamosokat szerezne be, amelyek nem klimatizálhatóak.

Egyre csak fokozódik a káosz Budapesten Karácsony Gergely átgondolatlan és kaotikus felújításainak köszönhetően Fotó: Csudai Sándor - Origo

Közben párhuzamosan zajlik az M3-as metróvonal, a Nyugati pályaudvar, Lánchíd, pesti alsó rakpart Kossuth tér és Margit híd közötti szakaszának a teljesen összehangolatlan és átgondolatlan felújítása.

Mondvacsinált indokkal elnapolták 2019-ben az akkor már előkészített Blaha Lujza tér és a Lánchíd felújítását is. Időközben kiderült, hogy a Lánchíd egy fapadosabb rekonstrukciót fog kapni, ami 5 milliárd forinttal többe fog kerülni a budapestieknek. A Nyugati pályaudvar időszakos, egyidejű lezárása tovább fokozza Karácsonyék bravúrját.

Tehát elmondható, hogy ha fokozatosan, mentrendszerűen végrehajtották volna a Tarlós István által előkészített projekteket, akkor Budapest ma is egy élhető város lenne, és nem bénítanák meg a város életét az egyre elviselhetetlenebb dugók.

Mint arról az Origo is beszámolt, a budapestiek a zöld ígéretek helyett szügyig érő gazt, toklászt és rendezetlen közterületeket és méhlegelőnek csúfolt gaztengert kaptak.

Az átgondolatlan beruházások eredményeként a Clark Ádám téren Karácsony Gergely felszámolta az ikonikus virágágyást, és helyette egy életveszélyes biciklisávot alakított ki.

Ahogy a napokban az Origo beszámolt róla, Karácsonyék tétlenül szemlélik a fővárosi közlekedés teljes összeomlását. Több erősen egészségkárosító anyag koncentrációja is nőtt Budapesten az elmúlt évekhez viszonyítva, ami összefüggésben állhat azzal, hogy a Karácsony Gergely-féle városvezetés több, útlezárásokkal is járó nagyobb beruházást indított egymással párhuzamosan, s még az ideiglenesnek mondott kerékpársávot sem adták vissza a körúti forgalomnak.

A Blaha Lujza téri beruházás miatt előre borítékolható, hogy tovább fog fokozódni a káosz Budapesten.