A Kisteleki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán nyomozás indult jelentős értékre elkövetett lopás miatt.

Május 27-én hajnali 3 óra 35 perc körül egy tolvaj bement egy mezőgazdasági gépeket árusító csengelei telephelyre, ahonnan az ott tárolt és eladásra váró új John Deere típusú traktorokról leszerelt és

ellopott 10 darab Starfire 6000 típusú antennát, amivel 8 600 000 forint kárt okozott a tulajdonosnak.

A jelentős értékre elkövetett lopás miatt keresett tolvajt eddig még nem találták meg, egyelőre azt sem tudják, ki tehette.

A rendőrök azt kérik, hogy aki tud valamit a bűncselekményről, jelentse a honlapjukon megadott telefonszámok bármelyikén.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó ötszázezer forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek. Az összeg annak fizethető ki, akinek olyan pontos adatai vannak a tolvajról, amelyek alapján azonosíthatóvá válik és a bűnösségére a gyanú megalapozottá válik.