Így támadták Soros magyarországi aktivistái a gyermekvédelmi törvényt

pride, róma, felvonulás, lmbtq, lmbt, meleg, homoszexuális
Participants are pictured at the Pride march in Rome on June 26, 2021.
Vágólapra másolva!
Kezdetben a pedofil bűnözők jogaiért aggódott a magyar baloldal, később a gyermekvédelmi módosításokat szándékosan félremagyarázva homofóbnak hazudták a pedofilellenes törvényt, majd odáig jutottak, hogy Brüsszelben követelték, hogy az EU vonja meg a magyar embereknek járó uniós pénzeket. Az Origo összeszedte, hogyan építette fel a magyar baloldal és médiája az újabb hazugságkampányát a gyermekvédelmi törvény kapcsán, amelynek a valódi célja a gyermekek védelme, és az, hogy senki ne szólhasson bele, hogy a magyar szülők hogyan nevelik gyermekeiket. És persze hogy megszólalt közben Soros hálózata.
Vágólapra másolva!

Június elején kezdte tárgyalni az Országgyűlés a pedofilellenes jogszabálycsomagot, melyet a fideszes Kocsis Máté nyújtott be. Mint fogalmazott, a pedofilok büntetését szigorítani kell, mert a gyermekek ellen irányuló szexuális jellegű bűncselekmények kapcsán

A baloldali média és a Soros-közeli álcivilek azonnal támadásba lendültek

Bár a pedofilokat a társadalom egyhangúan elítéli, és ebből következően akár egység is kialakulhatott volna az egyes politikai oldalak között a kérdésben, baloldali vélemények azonnal belekötöttek a javaslatcsomag egy részébe, a név szerint kereshető pedofil nyilvántartás létrehozásába.

Ez nem meglepő, hiszen

a baloldali közéleti szereplők régóta viszolyognak attól, hogy a gyermekmolesztálókat szigorúbban büntessék.

Révész Sándor, a HVG jelenlegi, a Népszabadság korábbi munkatársa annak apropóján, hogy 2014-ben a japán kormány szigorított a gyermekpornográfia terjesztésére vonatkozó szabályokon, de végül az ilyen tartalmakat is megjelenítő rajzolt tartalmakra nem terjesztette ki a módosítást, "A pedofil is ember" című cikkében azt írta: pedofil embertársainknak a legrosszabb és legnehezebb. Nagyon helytelen lenne, ha olyan tilalmakkal nehezítenék tovább a helyzetüket, amelyek nem szükségesek senki megvédéséhez". Még azt is hozzátette, "eddig a határig [már a rajzolt tartalmakig] nem vonhatjuk kétségbe senki jogát arra, hogy a szexuális vágyait úgy élje ki, ahogy akarja, függetlenül bárki ízlésétől és erkölcsi felfogásától".

Révész egyébként tavalyelőtt is védelmébe vette a kiskorúakat molesztálókat a HVG-n.

Forrás: shutterstock

A június elején a képviselők elő kerülő törvénycsomagot erőteljesen bírálta a Soros-féle Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is. Remport Ádám, a szervezet munkatársa a pedofil nyilvántartás kapcsán azt mondta, hogy "bármennyire is alantas bűncselekmények elkövetőiről van szó, az információs önrendelkezésre vonatkozó jogokat csak nagy körültekintéssel szabad korlátozni".

Vig Dávid kriminológus, egy másik Soros-szervezet, az Amnesty International Magyarország igazgatója arról beszélt egy baloldali hírportálnak, hogy számos adatvédelmi és -kezelési problémát vet fel a nyilvántartás, ami az elkövető családtagjainak életére is súlyos hatással lehet. Hozzátette azt is, hogy a gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzése elsőrendű társadalmi érdek, de nyilvános listának ebben a formában nincs értelme.

A baloldali sajtó szintén elkezdte adagolni olvasóinak, hogy a törvénycsomaggal nincs minden rendben, védelmébe véve a pedofíliát. Soros blogja, a 444 például a "Pedofilok nyilvános listázására készül a Fidesz" című cikkében próbált bizonytalanságot kelteni a javaslat körül. Egy másik anyagukban pedig egyenesen azt írták, hogy "de tényleg súlyosabb bűn lenne gyerekpornót letölteni, mint félholtra verni a feleségedet minden héten? A cserbenhagyásos gázolás vagy a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés nem elég aljas tett ahhoz, hogy nyilvántartásba vegyék az elkövetőit? Hasznosabb az online zaklatókat listázni, mint a terroristákat?

A törvény kiforgatása egy újabb hazugság

Kocsis Máté, a gyermekvédelmi törvény előterjesztője már tavaly nyáron arról beszélt, amikor kirobbant a baloldali diplomata, Kaleta Gábor pedofilbotránya, hogy az összes gyermekvédelmi jogszabályt felül kell vizsgálni.

A törvény tárgyalása során ezért a Fidesz újabb javaslatában a gyermekek védelme érdekében azt szorgalmazta, hogy a gyermekek szexualitással kapcsolatos nevelése, felvilágosítása kizárólag a szülő joga és felelőssége legyen. Ennek értelmében a szexuális fejlődésről szóló foglalkozások, a reklámok és a különféle műsorok a nem megváltoztatására, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére ne irányulhassanak.

A javaslat kiforgatásával a baloldal, a baloldali propagandamédia és a Soros-féle álcivil szervezetek újra támadni kezdték a törvényt, homofóbnak hazudva azt, miközben bárki számára világos lehet, aki elolvassa a törvényt, hogy az

semmilyen módon nem érinti a felnőtt homoszexuálisokat, kizárólag az a célja, hogy senki ne szólhasson bele abba, a magyar szülők hogyan nevelik gyermekeiket.

A módosítási javaslat benyújtása után számtalan hazugság kezdett el terjedni a baloldali lapokban is. A baloldal propagandasajtója cikkek sorát jelentette meg arról, hogy ezentúl nem lehet szexuális felvilágosító órákat tartani fiataloknak, nem lehet velük a homoszexualitásról beszélni, ez azonban nem igaz, amit a törvény is egyértelműen kimond. Hangzatos írások példálóztak a Harry Potter és más ifjúsági regények betiltásával is, a javaslatot teljesen kiforgatva hergeltek a gyermekeket védő intézkedés ellen.

A baloldali pártok is beálltak a törvényt támadó civilek mögé, lelkesen vettek részt a törvény elleni tüntetésen is.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc a teljes DK-s vezetéssel és aktivistákkal vonult ki a megmozdulásra, a bukott miniszterelnök nem is akarta titkolni, hogy a tüntetést a Soros-világ mellett a baloldali pártok szervezték.

Beindult a nemzetközi hálózat

A törvény elfogadása után külföldi politikusok kezdték támadni Magyarországot.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke „szégyenteljesnek" nevezte a gyermekeket védő törvényt. Orbán Viktor akkor úgy reagált az elnök asszony szavaira, hogy

Orbán Viktor kiemelte, "a magyar törvény az Európai Unió Alapjogi Chartájának 14. cikk 3. bekezdésén nyugszik". A charta e rendelkezése értelmében a szülők azon jogát, hogy gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak, tiszteletben kell tartani.

Szintén Magyarországot kritizálta a törvény kapcsán Mark Rutte holland kormányfő is, aki szerint „térdre kell kényszeríteni Magyarországot".

Az LMBTQ-lobbi hatására pedig még vitát is tartottak az Európai Parlamentben, ahol mások mellett, Gyurcsányéval az élen, a magyar

baloldali EP-képviselők is azt követelték, hogy az EU vonja meg a magyar embereknek járó uniós pénzeket.

A vitát Orbán Viktor úgy értékelte, hogy „hasznos vita volt".

Mint mondta, "az álláspontok teljesen letisztultak, minden világos és érthető. Az Európai Parlament és az Európai Bizottság azt akarja, hogy az LMBTQ-aktivistákat és -szervezeteket engedjük be az óvodákba és iskolákba", mondta, és kiemelte, hogy

A vita arról szól, ki dönt arról, hogyan neveljük a gyermekeket. Az európai alapszerződések szerint ez nyilvánvalóan a magyarok hatáskörébe, vagyis nemzeti hatáskörbe tartozó kérdés.

"Itt a brüsszeli bürokratáknak nincs semmi keresnivalója", jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve, hogy "akármit is csinálnak, nem fogjuk beengedni az LMBTQ-aktivistákat a gyerekeink közé az óvodákba és az iskolákba".

Politikai haszonszerzés és jól felépített hazugságkampány

A magyar baloldal hatpárti szivárványkoalíciójának tagjai tisztában vannak azzal, hogy
nem tudnak kormányzóképes alternatívát felmutatni az Orbán Viktor vezette stabil jobboldallal szemben,

ezért nem is ezzel próbálkoznak, hanem inkább a miniszterelnök démonizálásától és a Magyarországgal szemben folytatott nemzetközi lejáratókampánytól remélnek belföldi politikai hasznot.

Ennek fényében minden egyes kormányzati intézkedés kapcsán álhíreket, hazugságokat terjesztenek, és próbálják kiforgatni a valós tartalmukat, így volt ez a gyermekvédelmi törvény kapcsán is, mondta el az Origónak Deák Dániel, a magyar XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Mint mondta, a baloldal a gyűlöletkeltéssel, az emberek riogatásával próbál egyfajta mozgósító kampányt felmutatni.

Az is egyértelműen látszik, tette hozzá a politológus, hogy ez

egy tudatosan felépített hazugságkampány,

hiszen még meg sem jelent a törvénytervezet, a balliberális sajtótermékek már azonnal megbélyegezték, hazugságokat, álhíreket kezdtek leírni róla.

„És szinte szóról szóra ugyanezeket az állításokat hallhattuk vissza a baloldali, liberális és zöld politikusok részéről az Európai Parlamentben. A szófordulatok, az érvkészlet szinte ugyanaz, mint amit az itthoni baloldali politikusok vagy baloldali sajtótermékek megírtak."

Ebből is látszik, hogy ez

egy jól összehangolt hálózat,

ami a Soros-féle NGO-kból, a NGO-k által finanszírozott, támogatott politikusokból és a médiájukból áll, és aminek a tagjai azonnal, egyszerre lendültek támadásba, tette hozzá Deák Dániel.

Mindenesetre Brüsszel és a Soros-hálózat próbálkozása ellenére sem hajlandó a magyar kormány beengedni az LMBTQ aktivistáit az óvodákba, iskolákba.

A címlapi kép a júliusi római melegfelvonuláson készült.