Fidesz: Gyanúsak a fővárosi hajójáratok üzemeltetésére pályázó cég referenciái

Vágólapra másolva!
A fővárosi Fidesz-frakció szerint erős gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a fővárosi dunai hajójáratok üzemeltetésében győztesként kihirdetni kívánt cég referenciáival komoly gond lehet, akár hamisnak is minősíthetők.
Vágólapra másolva!

A frakció szombati Facebook-bejegyzésében az olvasható, hogy az idén forráshiányra hivatkozva nem közlekednek a dunai vonaljáratok. A főváros vezetése pár héttel ezelőtt azt nyilatkozta, jövőre megvizsgálják, hogy egyáltalán érdemes és lehetséges-e újraindítani ezt a közlekedési szolgáltatást
- tették hozzá.

A fővárosi Fidesz szerint ez a bizonytalan helyzet azonban egyáltalán nem zavarta a BKV-t, hogy "gyorsan és elég gyanús körülmények" között 3 plusz 3 éves szerződést akarjon kötni a talán el sem induló szolgáltatásra.

A jelenleg zajló közbeszerzési eljárás keretében olyan üzemeltetőt keresnek, aki a BKV tulajdonában lévő hajókat működteti, végzi velük a hajózási szolgáltatást - hívták fel a figyelmet.

Kiemelték, az EKR rendszerben nyilvánosan elérhető információk alapján azonban

erős gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a győztesként kihirdetni kívánt cég referenciáival komoly gond lehet, akár hamisnak is minősíthetők.

"Sőt, egyes iparági belső információk szerint olyan cég igazolhatta referenciaként a korábbi hivatásforgalmi hajózási szolgáltatást, melynek még hajózási engedélye sem volt" - hangsúlyozták.

Hozzátették, hogy

korábban a BKV használtbusz-bérlési pályázata során olyan céggel szerződtek, amelynek busza sem volt,

ráadásul a pályázat során más cég tulajdonában lévő buszokkal pályázott.

"Mivel a BKV botrányos használt busz-bérlési pályázatához kísértetiesen hasonló körülmények között zajlik a jelenlegi hajózási szolgáltatási közbeszerzési eljárás, ezért joggal tarthatnak a budapestiek egy újabb botránytól" - fogalmaztak a bejegyzésben.

A Fidesz fővárosi frakciója ezért azt kéri Karácsony Gergely főpolgármestertől, hogy indítson teljes körű vizsgálatot és annak megnyugtató lezárásáig azonnali hatállyal tiltsa meg a BKV-nak a szerződéskötést.