Folytatódik a kánikula, de keleten még lecsaphat a vihar

Munkaidő utáni fürdőzés a dunakeszi szabadstrandon stand, hőség, meleg, időjárás, nyár, kánikula, víz, Duna, fürdés, Dunakeszi, 2021.07.08.
Vágólapra másolva!
A következő napokban is országszerte folytatódik a kánikula, de sokfelé várható zápor, zivatar is - áll a Köpönyeg.hu előrejelzésében.
Vágólapra másolva!

Szombat

A Dunántúlon napos, gyengén felhős időre számíthatunk, csapadék nélkül. A

keleti tájakon ugyanakkor erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés és zápor, zivatar is kialakul

- főleg reggelig, illetve estétől. 27 és 33 fok között alakul a hőmérséklet, folytatódik a kánikula. Az északias szél csak néha élénkül meg.

Vasárnap
A napsütés mellett magasra törnek a gomolyok, és eleinte inkább csak az Észak-Alföldön és az Északi-középhegység térségében, délután már több helyen törhet ki zivatar. Marad a 30 fok körüli maximum.

Munkaidő utáni fürdőzés a dunakeszi szabadstrandon Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hétfő
Többórás napsütésre van kilátás, csak elszórtan fordulhat elő frissítő zápor, vagy zivatar.

Ismét országos hőség valószínű 30-35 fok közötti csúcsértékkel.

A keleties szél megélénkül.

Kedd
A nap nagy részében sok napsütés várható, csak estefelé növekszik meg a felhőzet, és északnyugaton már zivatarok is kialakulnak. 35 fok körüli rekkenő hőség várható.

Szerda
Erősen felhős idő ígérkezik többfelé esővel, záporral, zivatarral. A legtöbb helyen véget ér a hőség, 25-30 fok köré gyengül a felmelegedés. Erős lesz az északnyugati szél.