Segítségnyújtás nélkül hagyta magára a vérző sérülteket egy férfi, miután részegen balesetet okozott

Vágólapra másolva!
A szegedi ügyészség vádat emelt azzal a három férfival szemben, akik 2019. január végén részegen balesetet okoztak, majd segítségnyújtás nélkül hagyták el a helyszínt, annak ellenére, hogy ketten is megsérültek.
Vágólapra másolva!

2019. január 30-án, kora este egy férfi és két utasa közös iszogatás után ült autóba. A sofőrt korábban már kétszer is elítélték, amiért részegen vezetett, és a jogosítványát is elvették.

Az egyik Csongrád-Csanád megyei falu határában, egy mellékúton a férfi

túllépte a megengedett sebességhatárt, és mivel részeg volt, nem vette észre az előtte szabályosan haladó autót, amelyik kanyarodni próbált, ezért a hátuljának ütközött.

Az ütközés miatt a a vétlen sofőr és utasa

lesodródtak az útról, és a szántóföldön álltak meg.

Ezt látva a balesetet okozó sofőr megállt, majd odament az áldozatokhoz.

Azok segítséget kértek tőle, mert ugyan könnyebb sérüléseket szenvedtek, de mindketten véreztek. A férfi ennek ellenére egy szó nélkül visszaszállt a kocsiba, és elhajtott.

Az ügyészség a férfit részeg vezetéssel, és cserbenhagyással vádolja, utóbbi miatt a társai ellen is vádat emelt.