Egy kétéves kisgyerek magára borított egy forró vízzel teli fazekat, amitől életveszélyes égési sérülései lettek.

Egy 21 éves nő tavaly szeptemberben a szendrői házában volt a három kisgyerekével, valamint az unokatestvérével és annak gyerekeivel.

Korábban vizet tett fel melegedni a tűzhelyre egy 10 literes fazékba, hogy majd azzal elmosogat. Amikor észrevette, hogy a víz felforrt, levette a fazekat a tűzről, és a szobában lévő 60 centi magas dohányzóasztalra tette, hogy kihűljön.

Ezek után a legkisebb gyerekét akarta tisztába tenni, ezért odament a kiságyhoz.

Közben nem figyelt eléggé a kétéves fiára, aki magára borította a forró vizet.

Az anya azonnal hívta mentőket, akik a helyzet súlyossága miatt mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre. A gyereknek olyan súlyos harmadfokú égési sérülései lettek, amik életveszélyesnek minősülnek. Az ellátása közben sokktalanításra és intenzív terápiára is szükség volt.

Az ügyészség életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt emelt vádat az anya ellen. Az javasolják, hogy a bíróság tárgyalás nélkül ítélje felfüggesztett fogházbüntetésre.