Túlsúlyos, defektet kapó horrorkaraván okozott súlyos balesetet az M0-son

horrorbaleset
Vágólapra másolva!
Egy román felségjelzésű karaván okozott súlyos balesetet szombaton az M0-áson.
Vágólapra másolva!

A járműszerelvény az M5 autópálya felől az M1 autópálya irányába közlekedve bal hátsó defektet kapott, ami miatt irányíthatatlanná vált, majd átsodródva a besoroló sávba egy autónak ütközött.

Utóbbi a szalagkorlátnak csapódott, a szerelvény pótkocsija pedig felborult.

Forrás: police.hu

A balesetben senki nem sérült meg, de a vontatmány túlsúlyossága már ránézésre is feltűnt a rendőröknek.

Kiderült, hogy a megengedettnél 24%-kal többet húzott, ezért a sofőrt 350 ezer forintra bírságolták, illetve feljelentést tettek ellene a közlekedési baleset okozása miatt - írja a police.hu.