Megszólalt Jakab Péter asszisztense, Molnár Enikő, aki – egy azóta ismertté vált videofelvétel alapján – főnökéhez hasonlóan üvöltözött egy Kovács Gyula nevű munkásemberrel, noha az csupán a dolgát akarta végezni, de a jobbikos politikusok akadályozták őt ebben, továbbá durván sértegették a munkást. Gyurcsány bohócának az asszisztense leszögezte, hogy nem kérnek bocsánatot a munkásembertől, hanem ők várnak tőle bocsánatkérést, de addig is feljelentést tettek Kovács Gyula ellen. Mindezek tükrében megmosolyogtató, hogy Jakab a retorikájában folyamosan az általa „melósoknak" nevezett munkásokra hivatkozik. A Jobbik elnöke amúgy is egy gazdag ember, sofőrrel jár, és havonta több mint 6 millió forintjába kerül az adófizetőknek. A Jobbik később még tudta fokozni a dolgot, hiszen a párt egyik Facebook-posztjában egy gyilkoshoz hasonlították a Jakabék által vegzált melóst.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, nemrég előkerült egy vágatlan felvétel arról, hogy Jakab Péter, a Jobbik elnöke Fonyódligeten trágárkodik és üvöltözik egy munkásemberrel, aki csupán a dolgát akarja végezni, de Gyurcsány bohóca őt ebben akadályozza. Jakab erre úgy reagál, hogy feljelentéssel fenyegeti meg a munkásembert, dacára annak, hogy a baloldali politikus a retorikájában folyamosan az általa „melósoknak" nevezett munkásokra hivatkozik.

A videó vágott verziója előbb Jakab közösségi oldalára került fel, még július elsején.

Másnap az Origo megkereste a Jobbik elnökét. Azt kérdeztük tőle, hogy miért viselkedik ilyen udvariatlanul egy munkással, aki csak a munkáját végzi. Jakab azonban nem volt hajlandó reagálni a megkeresésünkre.

A Mandiner cikke alapján szerdán viszont nyilatkozott a Jobbik propagandalapjának, az Alfahírnek Jakab asszisztense, Molnár Enikő, aki szintén jelen volt a fonyódligeti munkaterületen, és az ominózus videó alapján ő is üvöltözött a munkásemberrel.

Megjegyzés: Az nem világos, hogy a témáról miért nem Jakab beszélt a propagandalapjuknak. Vajon a Jobbik elnöke az imázsromboló „incidens" miatt már kerüli a nyilvánosságot?

Molnár Enikő azonban – bocsánatkérés helyett – közölte, hogy beváltotta Jakab Péter fenyegetőzését, és feljelentette a munkásembert közúti veszélyeztetés miatt. Ha ez nem lenne elég, Molnár Enikő még hozzáfűzte, hogy ő és Jakab bocsánatkérést várnak el a munkástól... Szerinte a jobbikos politikusok „háttal álltak, így nem tudták felmérni azt, hogy ez a munkagép milyen távolságra van tőlük".

A felvételen – és ezt a munkagép kezelője, a Vasárnap.hu-nak nyilatkozó Kovács Gyula is hangsúlyozta – hallható: hangjelzések közepette tolatott hátrafelé munkagépével. A szerdán megszólaló Kovács Gyula továbbá arról beszélt: Esze ágában sem volt elütni Jakab Pétert.

A munkás kijelentette: Én nem vagyok egy országgyűlési képviselő, én egy melós vagyok, és aki miniszterelnök akar lenni, az nem szájkaratézhat így. Kovács véleménye alapján elvárható lett volna, hogy intelligensebb módon reagál Jakab a történtekre. A munkásember végezetül hozzáfűzte: A gyerekeknek épül ez a tábor, ez nem kis dolog.

Az eseménysorozatban az a legmegdöbbentőbb, hogy Jakab a retorikájában folyamosan az általa „melósoknak" nevezett munkásokra hivatkozik.

A valóság ezzel szemben az, hogy Gyurcsány bohóca havi több mint hatmillió forintjába kerül a magyar adófizetőknek, tehát ő egy gazdag ember, akinek sofőrre és 10 milliós autóra is futja, „természetesen" a mi pénzünkből.

Gyilkoshoz hasonlította a Jobbik a Jakab által vegzált melóst

A Mandiner csütörtök esti beszámolója alapján a Jobbik tudta még fokozni a melós megtámadását, hiszen megjelent egy bejegyzés a baloldali párt közösségi oldalán, amelyben egyenesen egy gyilkoshoz hasonlították a Jakab által igaztalanul megvádolt munkásembert.Azt írták: „A »melós« kérdéshez meg csak annyi, hogy éppen mostanában volt hír, hogy egy férfi 25 éve megölt egy nőt, a bűnelkövetőt a napokban azonosították, a rendőrségi videofelvételből pedig látszik, hogy a Vas megyei rendőrök egy munkagépről leszállítva tartóztatják le a gyanúsítottat. Vajon kinek jut az eszébe a képsorok láttán az, hogy »szegény melós«?" 

A Jobbik tehát hamisan azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy az általuk vegzált melós szinte egyenlő a Vas megyei gyilkossal...