Európa sok országával ellentétben Magyarországon még nem jelent meg a vírus negyedik hulláma – jelentette ki a mai Kormányinfón a miniszter. A harmadik oltással kapcsolatosan a kormány a héten döntést hoz, bizonyos helyeken pedig a munkavégzés feltételévé tehetik a védettséget. Az idősek átoltásával kifejezetten jól állunk – erősítette meg a politikus.

Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa járványügyi szempontból – mondta a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, hogy a két oltással rendelkezők tekintetében második helyen állunk az európai rangsorban. Bőségesen rendelkezésre áll oltóanyag, bármikor bárkit be tudunk oltani  - húzta alá a tárcavezető, aki szerint a járvány negyedik hulláma hazánkban még nem jelent meg. – Hogy lesz-e, illetve milyen súlyosságú lesz, az attól függ, hogy mennyien oltatják be magukat – hangsúlyozta. Hozzátette: a kormány azt javasolja mindenkinek, hogy csak akkor utazzon külföldre, ha mindkét oltást megkapta. Gulyás Gergely jelezte, még csütörtökön döntés várható a harmadik oltás kérdésében, a részleteket a kormányfő holnap jelenti be, miután az operatív törzs ma megtárgyalja a témát.

"Bőségesen rendelkezésre áll oltóanyag, bármikor bárkit be tudunk oltani"Forrás: MTI/Mónus Márton

Nem változott a kormány álláspontja 

A kormány álláspontja nem változott a kötelező oltást illetően – folytatta –, de egyes területeken (például az egészségügyben) érdemes megvizsgálni ennek lehetőségét. A miniszter elmondta azt is, hogy a 16 év alatti fiataloknak még csak 12 százaléka van beoltva, ezzel szemben a 16-17 éves korosztályban már jóval magasabb, 57 százalékos az átoltottság. Legtöbben az idősek közül kaptak oltást: a 75-79 év közöttieknek már 86 százaléka védett, míg a 80-84 éves korosztályból 89 százaléka már beadatta a vakcinát.

Gulyás Gergely kiemelte: egyértelmű, hogy  a delta variáns is az idősekre a legveszélyesebb – persze a fiatalok is megbetegedhetnek – ezért fontos a hatvan év felettiek oltása és védettsége, amiről tárgyalni kell. A részleteket a miniszterelnök holnap ismerteti a Kossuth Rádió reggeli adásában.

Hangulatkeltést folytat a baloldal

A miniszter a baloldal oltásellenes kampánya kapcsán elmondta, hogy a SOTE kutatását értelmezni nem olyan nehéz, de ez a magyar sajtó egy részének és a főpolgármesternek sem sikerült. – Ezzel csökkenhet az oltási kedv, ami veszélyeztetheti az emberek életét – tette hozzá. – A kutatás bizonyítja, hogy minden Magyarországon alkalmazott vakcina 96 százalék feletti védettséget nyújt. Teljesen felesleges bármelyik oltóanyaggal szemben hangulatot kelteni - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: valamennyi Magyarországon engedélyezett oltóanyag alkalmas arra, hogy a negyedik hullám esetén védettséget nyújtson, ezért ne ezen a területen akarjanak politizálni, mert itt a tudományos kutatás az elsődleges. Mindenki regisztráljon és oltsa be magát, emelte ki. Gulyás Gergely megerősítette, hogy Magyarországnak voltak vitái az Európai Unióval, de fontos, hogy az EU tagjai akarunk lenni. Emellett a helyreállítási alapban lévő pénz Magyarországot megilleti. 

Szívesen tárgyalunk egyéb követelésekről is, de az olyan árukapcsolás, mint amit a gyermekvédelmi törvény kapcsán akarnak, nem elfogadható - rögzítette a miniszter, hozzátéve: a magyar kormány álláspontja nem változott a gyermekvédelmi törvény kapcsán.

A kormány nem enged a gyermekvédelmi törvénybőlFotó: Polyák Attila - Origo

Ebben nem enged a kormány

A nemzeti konzultáció kapcsán Gulyás Gergely azt mondta: Magyarország elkötelezett az emberi méltóság mindenkit megillető, teljes körű biztosítása érdekében. Mindenki olyan életet él, amilyet akar, de a gyermekek védelme és szexuális nevelése olyan kérdés, amiből nem tudunk engedni - tette egyértelművé a miniszter.

A „Fit for 55" szabály kapcsán emlékeztetett, hogy az egyezmény 55 százalékos kibocsátáscsökkentést ír elő a tagállamok számára, ami támogatható célkitűzés, ugyanakkor nincs sok értelme, ha az Egyesült Államok vagy Kína nincs benne ezekben az egyezményekben. Mivel a világ szennyezésének mindössze 7 százalékáért felel Európa.

Látni kell ráadásul, hogy a tagállamok többsége az eddigi vállalásokat sem tartotta be, illetve olyan eszközöket választ az Európai Bizottság, ami tarthatatlan. – A végén nem a szennyezők fizetnének, hanem a lakások és autók után kellene fizetni. Hazánk számára ez a javaslat elfogadhatatlan, és Magyarország támogatása nélkül Európa ezt nem is tudja elfogadni - fogalmazott Gulyás Gergely.

Saját hatáskörét messze túllépte az Európai BizottságForrás: AFP/Hemis.fr/Bibikow Walter

Gulyás: Ez nem tartozik Brüsszel hatáskörébe

A miniszter beszámolója szerint arról is döntött a kormány, hogy az Eximbank 100 milliárdos kerettel kedvezményes beruházási hitelt ad a vállalkozásoknak, továbbá döntés született a közbeszerzések felgyorsításáról is, illetőleg arról, hogy újabb segítséget kapnak a mikrovállalkozások, a külföldi tulajdonban lévő cégek pedig az eddigi tíz helyett húsz százalékban alkalmazhatnak külföldi munkaerőt.

Szijjártó Péter tegnapi, gazdasági bejelentésével összefüggésben Gulyás Gergely közölte: a nemzeti konzultáció eredményét meg kell várni a továbbiak kapcsán. A miniszter elmondta, hogy tárgyalnak a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel. – Jó lenne, ha egy olyan megoldást tudnánk találni, ami tartalmazza a minimálbér emelését, de a munkáltatóknak is megfelelők. Reméljük, hogy a minimálbér kapcsán nagyot tudunk előre lépni – emelte ki. 

A gyermekvédelmi törvényre történő gyors brüsszeli reagálás a miniszter szerint nem probléma, inkább az a baj, hogy politikai vitákat folytat, mivel olyan területeken is állást foglal az Európai Bizottság, ami nem a hatáskörükbe tartozik. 

Nagy hatású döntés 

Az Európai Uniónak jót is tehet, de szét is verheti a lengyel alkotmánybíróság körüli vita. Ezért van szükség arra, hogy legyen jogállami párbeszéd Brüsszel és a tagállamok között, és legyen meghatározva pontosan, hogy mi az uniós és mi a tagállami hatáskör - fogalmazott Gulyás.

A harmadik oltás szükségességét illetően a miniszter azt mondta: tudományos kérdésekben a kormánynak nincs álláspontja, mindenben a szakértőkre hallgatnak. Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros védettséggel kapcsolatos vizsgálata szakmailag értékelhetetlen. 

Az antitestmérés olyan, mintha a tízpróba eredményét pusztán a 100 méteres futás alapján szeretnénk megállapítani - példálózott Gulyás Gergely. Szerinte ez a teszt egyféle védettséget vizsgál, pedig sokféle védettség létezik. A főváros tehát alkalmatlan eszközt használ, ami legfeljebb politikai heccelésre alkalmas. – Amit csinálnak, annak semmi értelme nincsen, csak arra jó, hogy az emberekben bizalmatlanságot keltsen, és csökkentse az oltási kedvet – jelentette ki a Miniszterelnökség vezetője. A Semmelweis Egyetem által végzett, valóban tudományos vizsgálat kimutatta, hogy az esetleges negatív ellenanyagszint ellenére is védettek az emberek - hívta fel a a figyelmet.

A gyermekvédelmi törvény kapcsán Gulyás Gergely ismét elmondta, hogy a hazánkat érő kritika egyértelmű politikai támadás, Brüsszel politikai megrendelés alapján jár el.

A kormány bízik benne, hogy a jegybank kezelni tudja az inflációs kihívásokatForrás: Origo

Rájuk vonatkozhatnak bizonyos korlátozások

A miniszter kérdésre elmondta, hogy a benzinár legtöbbször külkereskedelmi okoktól függ, de vizsgálják a hatásait, és remélik, nem sokáig marad ilyen. Hozzátette: korábbival ellentétben a benzinár most világszinten egységesen emelkedett.

A gazdaság témáját érintve a miniszter kiemelte, hogy remélik,  a jegybank a monetáris politika eszközeivel kezelni tudja az inflációt.  – Úgy látjuk, hogy ez a gazdasági újraindítással járó átmeneti jelenség – tette hozzá.

Gulyás Gergely kiemelte, hogy a kötelezettségszegési eljárásra adott válasz előtt el kell olvasni a dokumentumot, majd utána jogi választ ad rá a kormány, miszerint ez tagállami hatáskör és nem uniós. Az oltási tervekkel kapcsolatban a miniszter elmondta: Egy konkrét döntési javaslat van, ezt megvizsgálja az operatív törzs a döntést pedig holnap jelenti be a kormányfő. – Készülünk a negyedik hullámra, ami abban fog különbözni az első háromtól, hogy a polgárok nagy része védett lesz. Akik nem oltottak, azokkal szemben lehetnek újra a védettségi igazolványhoz köthető korlátozások – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Mérlegen a repülőtér

A Budapest Airport megvásárlását firtató kérdésre a miniszter elmondta: a kormány mindig törekedett arra, hogy állami, de legalább magyar tulajdonban legyen a repülőtér.

Mi lesz a Liszt Ferenc repülőtérrel?Forrás: Koncz Márton - Origo

A baloldal ennek ellenére, amikor kormányon volt, a nemzeti érdekekkel nem törődve négy hónappal a 2006-os választások előtt eladta a repteret, ami nem csak „arany tojást tojó tyúk", de nemzetbiztonsági szempontból is kiemelten fontos. Gulyás Gergely annyit mondott, valóban tárgyalnak a megvételről, de részletekről egyelőre nem kívánt beszélni. A Budapest-Belgrád vasútvonal ügyében pedig úgy fogalmazott: azt reméli a kormány, hogy 2025-ben már futni fognak a vonatok.

"Jó lenne, ha a főpolgármesternek Budapestre is jutna ideje"

Van egy brüsszeli buborék, ahol nem szeretnek minket és azon gondolkodnak, hogyan kerülhet kormányra a baloldal, de azt látjuk, hogy tíz ország nem írta alá a Magyarországot elítélő dokumentumot a gyermekvédelmi törvény kapcsán. A migráció kérdésében még nagyobb a törésvonal. Az EU sokszínű és sok tagállamból áll, ezért nem mindenben lesz egyetértés. Nem fogja befolyásolni a V4-ek és Izrael kapcsolatát az új izraeli kormány. Szeretnék folytatni a jó viszonyt – rögzítette a miniszter.

Karácsonyék felelősek a budapesti közlekedési káoszértFotó: Koncz Márton - Origo

Gulyás Gergely elmondta, hogy tisztán fővárosi hatáskör a budapesti közlekedés helyzet, ezért nekik kell megoldaniuk. – Jó lenne, ha a főpolgármesternek Budapestre is jutna ideje, mert a lezárások azt eredményezik, hogy még júliusban is nehéz közlekedni, ami még rosszabb lesz szeptemberben, ha addig nem találnak ki valamit – tette hozzá. Gulyás Gergely azt is aláhúzta, hogy álhírterjesztésnek tartja, amit Karácsony Gergelyék az oltásokkal kapcsolatosan csinálnak.

Képes mindent finanszírozni a magyar állam

A középiskolások külföldi nyelvtanulási programja kapcsán lapunk kérdésére a miniszter azt mondta, remélik, hogy jövőre már nem lesz akadálya annak, hogy két év kihagyás után elkezdődhessen a nyelvtanulás szempontjából kulcsfontosságú program, ami lehetőséget ad a 9. és 11. évfolyamos középiskolás diákoknak, hogy két hetet idegen nyelvterületen töltsenek az állam támogatásával. Gulyás Gergely szerint jó esély és remény van arra, hogy a következő tanévben minden érintett részt vehet a programban.

Azon kérdésre, hogy a Magyarországot megillető 2500 milliárdos, vissza nem térítendő uniós támogatást mikor kaphatja meg hazánk, a tárcavezető emlékeztetett, hogy  legutóbb másfél évig tartott, amíg a hétéves uniós költségvetésről sikerült megegyezni a bizottsággal. – Türelmesek vagyunk, tudjuk, mi az, ami az uniós jog szerint bennünket megillet – mondta, hozzátéve: a magyar állam képes mindent finanszírozni addig is, amíg a pénz az uniótól nem érkezik meg.

Mi lesz a kisgyerekek oltásával?

Az, hogy hétszáz magyar állampolgár kapott-e oltást Romániában, amikor több millióan élnek Erdélyben, nem támasztja alá a baloldal azon állítását, hogy tömegével utaznak a szomszédos országba oltatni – emelte ki a miniszter. Gulyás Gergely elmondta, hogy  a gyermekvédelmi törvény részletszabályai nyáron vagy legkésőbb szeptemberben készek lesznek, akkor is tájékoztatnak mindenkit.

Czeglédy Csaba eljárása késedelmet szenvedhet

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A közlekedési káosz, valamint a fővárosi vezetés döntéseiről a miniszter elmondta, hogy a Galvani-híddal kapcsolatban a fővárosnak voltak aggályai, pedig szükség van a hídra, amit a jelenlegi dugók is bizonyítanak. – Mentesülni nem tud, de késedelmet szenvedhet az eljárás Czeglédy Csaba ellen, ha a baloldal jelöltje lesz az országgyűlési választáson és ezzel mentelmi jogban részesül – hangsúlyozta Gulyás Gergely egy másik kérdésre válaszolva.

Az oltási kedvről a miniszter úgy szólt:  jelenleg hétköznapokon átlagosan két-háromezren, hétvégeken még kevesebben foglalnak időpontot. Beszélt arról is, hogy a 12 év alattiak oltásáról nincs döntés továbbra sem. – Ha a tudomány, a gyártók eljutnak oda, hogy számukra is van biztonságos és engedélyezett oltóanyag, akkor ennek nincs akadálya, de jelenleg nem tartunk még itt – magyarázta.

Szijjártó Péter külügyminiszter minden szavával egyetért Gulyás Gergely az UEFA döntése kapcsán, miszerint három mérkőzést zárt kapuk előtt kell játszania a magyar válogatottnak. Az Országos Kórházi Főigazgatóság feladata, hogy mindent megtegyen a Zala megyében kialakult helyzet miatt, miszerint több orvos is felmondott, akik jelentős összegű fizetést kaptak – hívta fel a figyelmet a miniszter.

Nem súlyos az egészségügyi szakdolgozói hiány

Annak kapcsán, hogy jelenleg lehet-e választott magánorvossal állami kórházban szülni, Gulyás Gergely kifejtette: a nőgyógyászatban súlyos érdeksérelmet okozott a paraszolvencia kivezetése, míg más területen az orvosok egyértelműen jobban jártak az új bértáblával, még a hálapénz elvesztésével együtt is.  Hozzátette: a kormány tárgyal a Magyar Orvosi Kamarával, hogy szükség van-e esetleg speciális szabályokra a szülészet-nőgyógyászat területén. Emlékeztetett, hogy március óta a várandós kismamáknak választani kell a magán vagy közellátás között.

Március óta a várandós kismamáknak választani kell a magán vagy közellátás közöttForrás: MTI/Rosta Tibor

Az egészségügyi szakdolgozói létszámot firtató kérdés kapcsán a miniszter azt mondta, valóban van, ahol kevés az ápoló, de nem látja súlyosnak a helyzetet. Hozzátette, az Országos Kórházi Főigazgatóság létrejöttével új igazgatási rendszer van érvényben az egészségügyi intézményekben, néhány hónap múlva meglátjuk, hogy lesz-e szükség további béremelésre vagy egyéb intézkedésre.

A baloldal megszünteti a családtámogatásokat

Gulyás Gergely közölte, hogy a baloldali kormányok alatt tényleg volt gyermekszegénység, így Karácsony Gergely a saját kormányzásuk idejéből vehette a korábban elmondott adatokat.

– Ez egy álszent, rossz és igazságtalan szöveg – tette hozzá. – Ha baloldali kormány van, akkor adóemelés van – emlékeztetett, hozzátéve, hogy 2002-ben a baloldal megszüntette a családtámogatásokat, de előtte még éltek annak lehetőségeivel, amire Magyar Bálint nevét említette példának a miniszter.

A kisebbségvédelem fontos ügy a miniszter szerint, aki rögzítette, hogy az EU-s állampolgári kezdeményezések a nemzeti kisebbségek védelmében születtek, de ezeket Brüsszel lesöpörte az asztalról, mert nem érdeklik őket a kisebbségek jogai. 

Szeptember 1-től 15, és január 1-től újabb 15 százalékos béremelés lesz az állami fenntartású egyetemeken - mondta kérdésre Gulyás. Nincs veszélyben az, hogy az iskolák jelenléti oktatásban kezdjék a tanévet - tette hozzá.