Orbán Viktor fizetné Kovács László gyógykezelését

Kovács László
Budapest, 2015. május 22. Kovács László egykori uniós biztos a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pódiumbeszélgetésén 2015. május 22-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Azt mondta a politikus feleségének, ha bármilyen terápia kell, rá számíthat, írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Március végén derült ki, hogy a 81 esztendős egykori szocialista politikus, Kovács László beteg, már nem a feleségével és kisfiával él együtt, hanem egy fővárosi idősek otthonában lakik. A Blikk számolt be erről, egykori párttársai a lap szerint nem tudtak róla, hogy a volt pártelnök nincs jól.

Információik szerint Orbán Viktor felhívta Kovács László feleségét, és felajánlotta segítségét egykori politikai riválisának gyógykezeléséhez. Úgy tudják, a kormányfő azt kérte az asszonytól, ha a világon bármilyen elérhető gyógyszer, vagy gyógykezelés hatásos lehet a volt külügyminiszter állapotának javításában, jelezze azt neki, ő pedig mindent megtesz, hogy Kovács ezt megkaphassa.

Kovács László 2015-ben Forrás: MTI/Illyés Tibor

Hogy mi volt a feleség reakciója, azt nem tudni, a lapnak is csak annyit írt, hogy a férje állapota a család magánügye. A miniszterelnök környezetéből nem nyilatkoztak a Blikknek, de nem is cáfolták a történetet. A Blikk legfrissebb információi szerint egyébként javulhatott Kovács László állapota, mert azóta kiengedték a kórházból és már ismét az idősek otthonában él.